» Közel

Megújult a hazai szecesszió egyik legszebb épülete

| | Nem érkezett még hozzászólás

Felújították a kecskeméti Cifrapalotát, a magyarországi szecesszió egyik legyszebb épületét. A renovációt követően új közösségi funkcióval akarják bővíteni a ház szerepét. 

Kecskemét fontos helyszíne a magyarországi szecesszió történetének
Kecskemét fontos helyszíne a magyarországi szecesszió történeténekFotó: bymby / Indafotó

A kecskeméti Katona József Múzeum egyik kiállítóhelyeként működő Cifrapalota megújulására az elmúlt három évben csaknem 30 millió forint támogatást nyert, amelyből először a pávás terem, majd a homlokzat felújítása fejeződött be. Az épület Rákóczi úti frontjának Zsolnay-majolika díszei egyenként 80-100 kilogramm súlyúak, ezek megerősítése halaszthatatlanná vált – mondta az MTI-nek Rosta Szabolcs, a múzeum igazgatója.

A pávás terem az állandó szecessziós kiállítás mellett a megújult hang- és videótechnikával alkalmas lesz közösségi rendezvények, programok szervezéséhez. Terveik szerint kiemelt rendezvényeknek, esküvőknek és konferenciáknak is helyet adhat majd.

Hamarosan kezdődik a földszinti fogadótér átalakítása is. A beszélő köntös nyomában címmel pedig új helytörténeti kiállítás is nyílik pénteken a Cifrapalotában. A 2016. március 1-jéig nyitva tartó kiállításon azt mutatják be, hogy milyen volt az élet a török hódoltság idején Kecskeméten és Bács-Kiskun megyében.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Mikeve új galériát hozott létre
Mátrai kalandozások - 1 nap
13 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
13 napja
dorav új galériát hozott létre
Őrség 2015
17 napja
dorav élménybeszámolót írt
Őrség 2015
17 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.