» Közel

Új festménnyel gazdagodik a pécsi Chagall-kiállítás

| | Nem érkezett még hozzászólás

A Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből származó, kétmillió euróra biztosított Kék falu című festmény is megtekinthető keddtől az október végéig látható Chagall-kiállításon a baranyai megyeszékhelyen, írja az MTI.

A tárlatot szervező Janus Pannonius Múzeum közleménye szerint Magyarországon két Chagall-festmény található állandó jelleggel, mindkettőt a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye őrzi. Ezek közül érkezik Pécsre az 1968-ban készült Kék falu című festmény.

A XX. század egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb képzőművésze, Marc Chagall életművéből április végén nyílt kiállítás a pécsi Martyn Múzeumában. Az Álom ihlette művészet című tárlaton a művész bibliai témájú és Homérosz Odüsszeia című művéhez kapcsolódó litográfiáit, a Párizsi Opera mennyezetének megújítására készült tervrajzait, vázlatait és a jeruzsálemi Hadassah Egyetemi Kórház zsinagógájának ablakillusztrációit tekinthetik meg a látogatók.

Sárkány József, a múzeum művészettörténeti osztályvezetője a tárlatot beharangozó sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Pécsen néhány évvel ezelőtt volt már Chagall-kiállítás, de az nagyságrendjét tekintve messze elmarad a mostanitól. Az anyagot ebben az összeállításban még nem mutatták be Magyarországon.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Mikeve új galériát hozott létre
Mátrai kalandozások - 1 nap
11 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
11 napja
dorav új galériát hozott létre
Őrség 2015
15 napja
dorav élménybeszámolót írt
Őrség 2015
15 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.