» Közel

Hol hűsöljek a hétvégén?

| | Nem érkezett még hozzászólás
Medence partján, árnyas fák alatt, vagy kezünkben hideg sörrel is átvészelhetjük a hétvégi kánikulát. Programajánló július 24. és 26. közöttre.

Az előrejelzések szerint szombatról vasárnapra nagyot csökken majd a hőmérséklet, ez azonban azt jelenti, hogy 36 helyett csupán 29 fokban fogunk izzadni. Bár elvileg záporokra és zivatarokra is számítani lehet, ettől még nem érdemes bezárkózni a lakásba. Hogy helyette merre induljanak? Mutatjuk:

Strandokon!

A nagy melegben a leginkább kézenfekvő megoldás, ha strandra mennek. Ha a pancsoláson kívül egyéb szórakoztató programra vágynak, már csak azt kell eldönteniük, hogy a tököt, a művészeteket vagy a reggae-t szeretik jobban. 

Július 24-26. között Harkányban Fürdőfesztivált tartanak, ahol koncertektől a gyerekprogramon át a vizespólós versenyig minden lesz, amit egy strandon el lehet képzelni szórakoztatatás gyanánt. Hatvanban pedig a Városi Strandon tartják a 15. Reggae Campet. A fesztivál ugyan július 22. óta tart, a hétvégén még simán be lehet kapcsolódni az össznépi lazulásba. Részletes program itt.

A tihanyi révnél szintén július 22. óta fesztiváloznak, de július 26-ig még simán bekapcsolódhatunk az ARTplacc programjaiba. Hogy mi vár ránk itt? Kiállítások és mozi, zenekarok, dizájn, DJ-k és fotóbloggerek, eszemiszom, kortárs tánc, színház, irodalom és függőágyak. A szervezők ígérete szerint azt is bemutatják, ami csak jövőre lesz érdekes. Kedvet kapott? A fesztiválról itt írtunk bővebben.

Igalon a gyógyfürdőben pedig Tökfesztivált tartanak, ahol tökből készült ételeket lehet kóstolni, tökös vetélkedőkön részt venni. De lesz kirakodóvásár és játszóház is.

Zenei fesztiválokon!

Inkább féktelen bulizásra vágyna ezen a hétvégén? Július 22-én, szerdán vette kezdetét a Campus Fesztivál Debrecenben, és még július 26-ig tart a buli. A hétvégén fellép többek között a Brains, a Kiscsillag, Péterfy Bori vagy éppen a brit Enter Shikari. 

Aki pedig hangulatos kisvárosra, remek éttermekre és ingyenes bulira vágyik a hétvégén, a Veszprémi Utcazene Fesztiválon a helye. A belváros minden zugában, tekergős kis utcáiban vagy éppen a nagyobb tereken szuper hangulatú koncertekre lelhet az ember. "Az ingyenes rendezvény idén is a nyár egyik legjobb bulijának ígérkezik a királynék városában, ahol szinte mindegy is, hogy ki játszik, itt tényleg a hangulat számít, és azzal még sosem volt gond" – írják a szervezők. Részletes program itt.

Július 24-én startol, és egészen augusztus 2-ig tart az idén 25. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye. Változatos programok, rendhagyó beszélgetések, színház, koncertek, kreatív workshopok, játékok és túrák várják a résztvevőket. A nem zenei kínálatról ebben a cikkünkben olvashat tovább, a koncertek időpontjait itt tudja végigböngészni.

Jó szórakozást, és zivatarmentes hétvégét kívánunk mindenkinek!

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Mikeve új galériát hozott létre
Mátrai kalandozások - 1 nap
14 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
14 napja
dorav új galériát hozott létre
Őrség 2015
17 napja
dorav élménybeszámolót írt
Őrség 2015
17 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.