Imád telente a Vörösmarty téren andalogni? Ennek a hírnek örülni fog!

Imád telente a Vörösmarty téren andalogni? Ennek a hírnek örülni fog!

A karácsonyi vásáréhoz hasonló hangulattal találkozhatunk a Vörösmarty téren mától egy hónapon át. Több mint 70 alkotó és műhely kínálja ugyanis portékáit a téren a március 27-én megnyílt Budapesti Tavaszi Vásáron. A rendezvényen kizárólag zsűrizett magyar kézműves termékek kaphatók, emellett több lacikonyha, gyerekprogramok, népzenei és dzsesszkoncertek is várják a vendégeket április 26-ig. A vásárt megnyitóján elhangzott: a karácsonyi vásár mellett mára a tavaszi vásár is olyan attrakcióvá nőtte ki magát, hogy sokan kifejezetten ehhez időzítve érkeznek a fővárosba – írja az MTI.

A vásár minden hétvégéjén nyitott műhellyel, kézműves bemutatóval készülnek a szervezők, terítékre kerül a tojásfestés, a nemezelés, a mézeskalács készítés, az ötvösség, a hangszerkészítés, a gyöngyfűzés, a fazekasság, a papírmerítés, az üvegfújás, a bőrdíszmű készítés és a kosárfonás is. A vásár ideje alatt fazekas versenyt rendeznek, a vállalkozó kedvűek pedig részt vehetnek a rakuzáson is, ahol kerámiából mintáznak nagyméretű virágokat. A gyerekeket csütörtöktől vasárnapig kézműves játszóházba várják.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek