» Közel

Négycsillagos szálloda nyílt Makón

| | Nem érkezett még hozzászólás
Az art deco Grand Hotel Glorius a Arad-Csanádi Takarékpénztár 1920-as években emelt székházában nyitott meg 74 férőhellyel.

Négycsillagos szálloda nyílt Makón Grand Hotel Glorius néven, a 489 millió forintos uniós támogatással megvalósult, csaknem egymilliárd forintos összköltségű idegenforgalmi beruházást pénteken adták át a Maros-parti városban.

Bodrogi Ferenc, a kivitelező Bodrogi Bau Kft. és a szálloda tulajdonosi jogát gyakorló SK Kft. vezetője az átadóünnepséget megelőző sajtótájékoztatón elmondta, az Arad-Csanádi Takarékpénztár az 1920-as években emelt székházát átépítve, bővítve, felújítva 74 férőhelyes szállodát alakítottak ki Makó központjában, a Hagymatikum fürdő szomszédságában.

A rekonstrukció során tudatosan törekedtek arra, hogy megidézzék az 1920-as, 1930-as évek építészeti stílusát, az art decót – tette hozzá a szakember.

A 2 ezer négyzetméteres hasznos alapterületű épületben száz férőhelyes étterem, ötven személyes konferenciaterem, kávéház, szauna, wellness- és fitneszrészleg várja a vendégeket. A szálloda szolgáltatásaival kiválón egészíti ki a szomszédos fürdőt, írja az MTI.

Bodrogi Ferenc szerint a Hagymatikum fürdő mellett Makóra és a szállodába vonzhatja a hazai és külföldi vendégeket az a Makovecz Imréhez kapcsolódó páratlan építészeti örökség, amely a településen megcsodálható.

Buzás Péter (MSZP) polgármester szerint a Hagymatikum fürdő 2012-es átadása új iparágat, az idegenforgalmat teremtett Makón. Két év alatt a kereskedelmi szállások férőhelyeinek száma kétszeresére, hatszázra nőtt a városban. A panziók és apartmanházak mellett azonban a négycsillagos szálloda megnyitása minőségi ugrást jelent.

A glorius egyébként a középkori anglonormand nyelven dicsőségre méltót, dicsőségest jelent. Az nem teljesen egyértelmű, miért választották ezt a makói hotel nevéül — latinul ugyanezt a szót gloriosusnak írják, angolul pedig gloriousnak.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Ajándékozzon pihenést! Lepje meg szeretteit a Miskolctapolca Barlangfürdő**** különleges élményével!

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.