Bűnügyi helyszíneken turistáskodott az Év Utazója

Extrém helyeken búvárkodott és Budapest sötét múltját is megismerte utolsó útján az Év Utazója.

Az egész ország bejárása után az Év Utazója Tomi és Fanni kíséretében megérkezett Budapestre, hiszen 10 hetes túrája alatt itt még nem járt. Először a csapatnak a Trap Factory szabadulós játékában logikai feladványok megoldásával minél hamarabb ki kellett jutnia a bezárt ajtó mögül.

Szerencsére senki sem volt klausztrofóbiás, így minden gond nélkül vándoroltak át Kőbányára, ahol Juci kipróbálhatta, hogy milyen 10 méter mélyre merülni egy titokzatos pincerendszerben. A csobbanás után rendhagyó városnézés következett, ahol régi bűnesetek helyszíneit látogatták meg és belekóstolhattak az akkori gengszterek életébe is.

A budapesti túra persze itt nem ért véget, számost programon vettek még részt, ezekről a videó utolsó perceiben láthatnak rövid összeállítást, sajnos utoljára, mivel ezzel a résszel befejeződött az Év Utazója sorozat.

Nagyon sok helyen jártak Juciék, és kiderült hazánkról, hogy ha igazán meg akarjuk ismerni minden szegletét, és ki akarjuk próbálni az összes kínálkozó kalandot, egy egész nyár is kevés hozzá, de 10 hét biztosan nem elegendő. Köszönjük, hogy velünk tartottak, bízunk benne, hogy a bemutatott helyszínek egy részét önök is meg fogják látogatni, és legalább olyan jól érzik majd magukat mint a stáb!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek