Fesztiválszezon másképpen!

Kolléganőnk végigfesztiválozta a nyarat, és itt most nem a zenékről ír, hanem szubjektív gasztro- és szállásbeszámolója következik. Hogy a következő szezonban ne álldogáljon felkészületlenül, amennyiben ön sem szeret sátorban aludni és két hónapon át lángost enni sörrel.

Túl vagyunk egy szeszélyes időjárással nehezített fesztiválszezonon. Miközben kolléganőnk az Év Utazóját kísérte régióról régióra, útba ejtett jópár szabadtéri rendezvényt. A szezon végén összefoglalta nekünk tapasztalatait, hogy jövő nyáron könnyebb legyen választani a fesztiválkínálatból. 

Az Év Utazója, Juci a SZIN-en
Galéria: Fesztiválkörkép
Fotó: Travelo

"Válogatásom teljesen szubjektív. Harmincas vagyok, vegyes zenei ízléssel. Szeretek a buli után tiszta fürdőszobában és rendes ágyban regenerálódni, így már inkább nem iszom, hanem vezetek akkor, ha csak sátorban alvás lenne opció a fesztivál után. Szeretem, ha van a fesztivál környékén, még inkább a fesztiválon valami gasztrovonzerő, és borból is már inkább jót, mint sokat!" – mondja magáról kolléganőnk.

A Szigetet a listán ne is keresse senki, idén oda nem jutottam ki - folytatja. De jobban bánom, hogy az Ördögkatlan is kimaradt, bár azoktól, akik régi törzsvendégek, idén sok panaszt hallottam. Hogy tényleg annyira túlnőtte-e magát a Villány környéki falvak kulturális fesztiválja, jövőre megnézem. Idén ezek voltak a kedvenceim:

VOLT

Számomra minden évben itt kezdődik igazán a nyár és a fesztiválszezon! Idén még talán a legjobb időjárást is a VOLT-on lehetett kifogni, pedig hagyományosan ez a leggumicsizmásabb nyári hely. Az előző években inkább a huszasok-harmincasok fesztiváljának érződött, most nagyon sok volt a tini, és korábbinál több negyven körüli bulizóval is találkozni lehetett.

Szép VOLT, jó VOLT
Galéria: Fesztiválkörkép
Fotó: Travelo

Ha jövőre Ön is ellátogatna ide, érdemes már most szállás után néznie. Kolléganőnk a Hotel Fagust javasolja. Hogy miért? Ez van a legközelebb a fesztiválhoz. Időpont: 2015. július 1-4.

EastFest

Valószínűleg az első fesztivál, ahol bárki kipróbálhatja a rúdtáncot, de társadalmi célkitűzésük szempontjából is egyedi: A mezőtúri EastFest célja, hogy a hátrányos helyzetű fiataloknak is legyen lehetősége megtapasztalni a fesztiválélményt.

EastFest, ahova az is eljuthatott, aki egyébként nem tudott volna
Galéria: Fesztiválkörkép
Fotó: Travelo

Vállaltan a legjobb ár-érték arányú fesztivál címére pályáznak, az ötezer körüli bérletárat nézve, sikerrel. Az Év Utazója részletesebben is faggatta a fesztivál szervezőjét a kezdeményezésről, az erről szóló videó megtalálható itt. Jövő évi időpontot még nem találtunk.

Bor, Mámor, Bénye

Tökéletes fesztiválélményt nyújtottak idén az erdőbényei szervezők. A Bor, Mámor, Bénye jól szervezett, profi fesztivál, de még nagyon barátságos, családias hangulatú tudott maradni. Mindezt úgy, hogy közben a borászatok teraszain olyan felkapott éttermek kínálják street food finomságaikat, mint a debreceni IKON, az encsi Anyukám mondta, vagy Budapestről a Halkakas. Aki egy jó kávéra vágyott, az pedig a szintén pesti Espresso Embassy kávéiból válogathatott.

Bor, Mámor, Bénye, a hasukkal fesztiválozóknak
Galéria: Fesztiválkörkép
Fotó: Travelo

Jazzudvar, irodalmi beszlégetések, izgalmas gasztrokínálat egészíti ki a borkóstolás élményét Erdőbényén. A porgramok közül Fűszeres Eszter "A kóser bortól a kóser szexig" című helyismereti sétája volt a legjobb. Utóbbinak van budapesti változata is, így nem kell egy évet várni, ha kíváncsi rá! Tokaj-hegyaljára pedig addig is érdemes ellátogatni, mindjárt kezdődik a szüret.

Az Andrássy Rezidencia Tarcalon jó választás lehet, ha szállást keresünk a környéken. Hogy miért? Mert ez a környék legmagasabb kategóriájú szálláshelye, és mert itt dolgozik a legerősebb kezű női masszőr, akivel kolléganőnk valaha találkozott. A wellness részlegben feszített víztükrű medencét, több szaunát és egy barlangfürdőt is találunk.

SZIN

Szezonzáró fesztivál a szegedi Strandfürdő területén. Az első napon jártam itt az Év Utazójával. A hűvös idő ellenére nagyon jó hangulatot találtunk itt. Azóta pedig csak süt a nap a Dél-Alföldön, úgyhogy ha van még kedve egy utolsó nyári fesztiválhoz, induljon gyorsan Szegedre! A programokat megtalálja itt.

A SZIN-en még dodzsemezni is lehetett
Galéria: Fesztiválkörkép
Fotó: Travelo

Megszállni például a konyhájáról is híres Tiszavirágban érdemes. Klassz design, modern stílus egy műemléképületen belül, a szobákban dominál a szürke és a fehér szín, a fürdő kifejezetten puritán stílusú, mégis valahogy úgy csajos a hangulata, hogy a minket kísérő férfi sem feszeng. Remek a konyha, és ha nem is itt száll meg az ember, egy kávéra mindenképp érdemes bejönni, és megnézni az épp kiállított kortárs képeket!

Tipp: Ha előrelátó, már most megnyerheti SZIN-bérletét 2015-re! Csak használja a #SZIN2015 hashtaget, mikor feltölti Instagram képeit! Részletek itt. (x)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek