» Közel

A tökéletes hétvégi program: zakatoljon kerti vasúton!

| | Nem érkezett még hozzászólás

Idén nyolcadik alkalommal szervezik meg az Európai Kerti Vasutak Találkozóját a Magyar Vasúttörténeti Park területén. A rendezvény minden évben nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében, ugyanis a környező országok dízel- és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonulnak fel az apró sínpályán – írja közleményében a MÁV-START.

A kisvonatok zakatolva haladnak végig a 850 méter hosszú, kerti vasútpályán, amely egy alagúton és egy kis tó felett ívelő igazi vasúti hídon keresztül vezet, végül a szakasz végén visszatér a kiinduló állomásra. A rendezvény különlegessége, hogy a kismozdonyokat nem csak megnézhetik, de kis is próbálhatják a gyerekek és szüleik.

A kerti vasút magyarországi rajongói között is egyre többen építenek saját gőzmozdonyt, sőt néhányan a mozdonyhoz kapcsolható ülőkocsikat is elkészítik. Ilyen egyedi készítésű remekműveket a látogatók szintén megcsodálhatnak a rendezvény ideje alatt.

A Magyar Vasúttörténeti Park több mozdonyával képviselteti magát a találkozón: a 203.001-es pályaszámú kisgőzössel, a 2008-ban készült, zöld színű „Bobó” mozdonnyal és az új „Szilvia” kisgőzössel, amely a MÁV egykori 394-es gőzmozdony-sorozatának egyik működő tagja, a 394,057 pályaszámú „Szilvi” gőzmozdony kicsinyített mása. (Az eredeti gőzös a Szilvásváradi Erdei Vasúton teljesít nosztalgia szolgálatot.) A múzeum kisgőzöse vezeti majd fel méltóságteljesen a vendégmozdonyokat a pályára, hogy együtt futhassák a köröket ezen a hétvégén.

A legkisebb vonatrajongókat Thomas klubsarokkal várják, ahonnan Thomas kitűzőt és maguk által készített papír Thomas mozdonyt vihetnek haza a gyerekek. Természetesen az interaktív programok szintén kipróbálhatók, így nagymozdonyon, lóvasúton, sínautón utazni, hajtányozni is lehet majd.

A rendezvény augusztus 23-án és 24-én 10 és 18 óra között látogatható Budapesten, Zuglóban (XIV. kerület), a Tatai út végén. További információk a Magyar Vasúttörténeti Park Facebook oldalán.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
7 napja
Andus élménybeszámolót írt
Negatív tapasztalat
16 napja
rallymax új galériát hozott létre
Egy vasútfotós kalandjai - Kétszer egy perc
30 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.