Nyaraljon aktívan a megszokott lustálkodás helyett!

A svédasztal teljes lerablása helyett válasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, rostdús ételeket és italokat, vagy próbáljuk ki a NIA edzést, hogy fittebben térjünk haza a nyaralásról, mint mikor elindultunk. Ötcsillagos tippek aktív vakációhoz.

 Mióta beköszöntött a szikrázó napsütés és a nyárias meleg, alig várjuk, hogy végre elérkezzen a jól megérdemelt vakáció ideje. Ilyenkor többségünk nagyokat alszik, egymagában felfalja a fél svédasztalt, majd folytatja a passzív pihenést egy medence mellett, vagy tetszőleges vízparton heverve. Persze ez sem rossz dolog, de egyrészt pár nap után ráun az ember a semmittevésre, másrészt, ha aktívabban telik a nyaralás, frissebben és több élménnyel feltöltődve térhetünk vissza a mindennapokba. Az ötcsillagos sárvári Spirit Hotel szakértőit kérdeztük, hogyan maradhatunk fittek a nyaralás alatt akkor is, ha azt a svédasztal és a medencék vonzáskörzetében tervezzük eltölteni.

Válogassuk meg, mi kerül a tányérunkra!

Mindenki ismeri az érzést, amikor a svédasztalról válogatva nem tud az ember megálljt parancsolni magának. Még egy kicsit ebből, még egy kicsit abból is szed a már amúgy is púpozott tányérjára. Pedig rosszul tesszük, ha gondolkodás nélkül habzsolunk, csak azért, mert nyaralunk és megtehetjük. "Nem szabad elfelejteni, attól, hogy nyaralunk, a szervezetünknek nincs szüksége több kalóriára. Sőt, ellenkezőleg: az emberek többsége ilyenkor nem aktív pihenést folytat" – mondja Lérántné Gábor Beáta, a Spirit Hotel dietetikusa.

Válasszunk könnyű fogásokat az étterem kínálatából!
Galéria: Spirit Hotel
Fotó: Spirit Hotel

 "Bár csábító a svédasztalok kínálata, törekedjünk arra, hogy a könnyen emészthető gyümölcsöket, zöldségeket, rostdús ételeket, italokat válasszuk. Többször együnk kevesebbet, mert így nem terheljük meg a gyomor- és bélrendszerünket. A rost pedig segít éhségérzetünk csökkentésében. Az utolsó étkezés 18-19 óra között legyen, teli gyomorral nem tudunk nyugodtan aludni, illetve a túl későn bevitt kalória csak a testsúlyt növeli. Természetesen a nyaralás alatt a folyadékpótlásra szintén ugyanolyan fontos odafigyelni. A nyári melegben a hőszabályozás, a méreganyagok kiválasztása, a vérnyomás szinten tartása mind nagy terhet ró a szervezetre" – magyarázza a szakember.

Aki szeretné betartani ezeket a jótanácsokat, de úgy érzi, egyedül nem megy, benevezhet többféle speciális, kifejezetten egészséges életmód programokat kínáló hétvégére, vagy akár komplett nyaralásra is. "A Spirit Hotelben a mySpirit Bio Hétvége, a Spirit Méregtelenítő kúra, a mySpirit 1000 kcal-ás csomag lehetővé teszi vendégeinknek, hogy a pihenés alatt egészségesen táplálkozzanak, mozogjanak, ugyanakkor kényeztessék is magukat" – sorolja a lehetőségeket a dietetikus.

 

A nyári nagy melegben a friss saláták esnek a legjobban!
Galéria: Spirit Hotel
Fotó: Brendan Hoffman / Europress / Getty

 És hogy miért érdemes befizetni egy bio hétvégére, vagy egy ezer kalóriás diétára egy hotelbe? "Az emberek többségének kell egy kis kikapcsolódás, félrevonulás, egy kis idő, hogy életüket, terveiket átgondolják. Ilyenkor mind testi, mind lelki feleslegüktől szeretnének megszabadulni. A válogatott bio élelmiszerek, a diétás menük nagy segítséget nyújtanak a táplálkozási szokások megváltoztatásában, az ismeretek bővítésében. A testi feleslegünktől szakképzett szakemberek segítenek megszabadulni. A lelki terheket nagyon sok szabadidős program, wellness kezelés segít enyhíteni."

És hogy mindez miért hatásosabb annál, mintha otthon állnánk neki diétázni? "Úgy gondolom, mielőtt bármiféle diétába, sportba kezdünk, kérjük ki orvos, szakember véleményét, segítségét. Nem minden embernek ugyan az a kúra, program, sport, kezelés a megfelelő. Mindenkinek más a testi illetve a lelki problémája. Ha azonban már szereztünk tapasztalatot, gyakorlatot, akkor folytathatjuk magunk is a helyes életmódot. Ne feledjük azonban, hogy még ilyenkor sem árt az ismereteket feleleveníteni és új információkkal gazdagodni vagy épp a csökkenő lelkesedésünket kicsit fellendíteni" – mondja Lérántné Gábor Beáta.

Mozogjunk eleget!

Kezdetnek az is megteszi, ha a fent említett medencének nem csupán a partján fekszünk, hanem pár hosszt le is úszunk benne. De persze ennél aktívabban is eltölthető egy nyaralás: például új mozgásformák kipróbálásával! Ilyen a Spirit NIA-programja, vagy éppen a Tánc&Spa társastánc csomagja.

 

Maradjunk sportosak a nyaralás alatt is!
Galéria: Spirit Hotel
Fotó: Spirit Hotel

 Pontosan mi is az a NIA? "Egy olyan holisztikus mozgásforma, amely kortól, fizikai állapottól függetlenül végezhető. A foglalkozások során egy könnyen követhető koreográfián keresztül mozgatjuk át a testet, majd egy lezáró relaxációval csendesítjük el az elmét. A program során a résztvevők megtapasztalhatják a mozgás örömét. Ezalatt nem egy érzést, sokkal inkább egy olyan egyetemes érzetet értünk, amelyet mindannyian ismerünk, de lehet, hogy utoljára gyerekkorunkban találkozhattunk vele" – olvasható a program ismertetőjében.

Kényeztessük magunkat!

De az aktív nyaraláshoz hozzátartoznak a kényeztető kezelések is: válasszunk egy jó masszázst, vagy éppen komplett vitalizáló csomagot fényterápiával és jógával, hogy jobban érezhessük magunkat a bőrünkben. De a mindennapos rohanás közepette sokunknak már az is luxust jelent, ha egy orvosi konzultációra időt tudunk szakítani.

Saját gyógyforrással rendelkezik a szálloda
Galéria: Spirit Hotel
Fotó: Spirit Hotel

 A Spirit Hotelben ezért egy komplett Medical Spa részleg gondoskodik arról, hogy minden kérdésünkre választ kaphassunk egészségügyi állapotunkkal kapcsolatban, hogy a legmegfelelőbb kezeléseket választhassuk ki magunknak. Így a nyaralást összeköthetjük egészségfelméréssel és változatos kezelésekkel (ha erre vágyunk, a Spirit Nyár 4+1 csomag az ideális számunkra) vagy akár gyógyvíz-kúrával is.

Lazítson a szálloda saját gyógyvizében!

A Spirit Hotel saját gyógyvízforrással rendelkezik, melyet az 1056 méter mélyből feltörő 46°C-os gyógyvíz táplál. Összetételét tekintve alkalikus, nátriumbikarbonátos, kellemesen lágy, selymes, finom tapintású, szagtalan víz. Kiválóan alkalmas krónikus mozgásszervi betegségek kezelésére, műtétek, balesetek, sportsérülések utókezelésére, izomlazításra, és lágyrész reumatizmus esetén is jótékony hatású. A szálloda wellness részlegén 10 000 négyzetméteres alapterületen, 22 medencében és pezsgőfürdőben élvezhetjük a gyógyvíz áldásos hatásait.

 Cikkünket a Spirit Hotel Thermal Spa támogatta.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek