» Közel

Utazzon a Fradi templom városába!

| | 1 komment
Itt nem kelünk vonatkattogásra, itt a reggelihez vásárolt tejet is megkóstoltatják velünk, esténként pedig a szőlősorok zamatos borokkal és hegedűszóval telnek meg. Ezúttal azt mutatjuk meg, miért utazzon Hévízre, ahol a zöld-fehérek temploma áll.

Ajánlottuk már olvasóinknak, hogy Szeged helyett utazzanak a Kárpát-medence kellős közepébe, legutóbb pedig a legizgalmasabb túrák városába kalauzoltuk el önöket belföldön. De volt ötletünk arra is, hova menjenek, ha Bécset vagy Londont túlzsúfoltnak tartanák, és hogy miért válasszák a zajos Barcelona helyett a tapasbárok és Picasso városát, Malagát. Ezúttal a fürdőzésre csak nyáron alkalmas Balaton helyett a jóval kisebb területű, de évszakfüggetlen Hévíz tavát és települését ajánljuk.

A maga 22 ezer évével, egyidős a Balatonnal, gyógyvízként a hőmérséklete sosem hűl le 24 fok alá, és bár vízibiciklit nem tűr meg a felszínén, sem hekkárust a partján, népszerűségét inkább a gyógyturistáknak köszönheti. Sokaknak eszébe sem jut a szeptembertől júniusig tartó balatoni holtszezonban felkeresni a hévízi tavat, pedig egy kis okos tervezéssel nemcsak a nagyszülők vagy a derékfájós párok, de a család minden tagja jól érezheti magát kortól függetlenül.

Balatonnal ellentétben Hévízen szinte mindig szezon van. Oly annyira, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján tavaly Budapest után Hévíz volt az ország legnépszerűbb utazási célpontja. Ehhez az eredményhez a külföldi turisták jócskán hozzájárultak, az oroszok és ukránok mellett főleg németek költik pénzüket Hévízen, akik szerint ráadásul hazánk legjobb szállodája is ebben a fürdővárosban található. Az egyik nagyobb német utazási portál olvasóinak a hévízi Lotus Therme Hotel & Spa Hotel a kedvence, ahol különösen a gasztronómiai kínálatot és a szolgáltatásai színvonalát értékelték a legtöbbre.

A vonat sem zakatol a nyaralónk előtt

Hévízen sokan a csendet és a nyugalmat értékelik, és tény, hogy a balatoni nyaraláshoz hozzátartozó vonatkattogás teljesen elmarad a hévízi hétvégéből, a fürdővárosnak ugyanis nincs vasútállomása. Van viszont sármelléki reptere, amelyet a város saját tulajdonában álló Hévíz-Balaton Airport Kft.üzemeltet, ide érkeznek a hévízi hoteleket imádó német gyógyturisták, a menetrendszerinti járattal érkező lettek, litvánok, észtek, és idén talán már a britek is itt újítják meg fogsoraikat. Persze az is lehet, ha Hévíznek nem lenne tava, sokan már az osztrák határnál, a soproni vagy a kőszegi fogászati rendelőknél is megálltak volna.

Mert tény, hogy hosszú idők óta egész Európa csodájára jár a tó gyógyító tőzegiszapállománya és a vízfelszínen lebegő, éjjelente kinyíló indiai vörös tündérrózsák miatt. A településen több szálloda hirdeti magát gyerekbarátként, már csak azért is, mert a tóba 12 éves kor alatt nem javasolják a fürdést, ezért is hangsúlyosabbak Hévízen a vízi gyerekbirodalmakkal felszerelt hotelek.

A speciális összetételű víz hatásaira már a tófürdő pénztáraiban felhívják a figyelmet, a belépőt is csak háromórás időtartamra árulják. Az ajánlások szerint a gyógyvízben óránként maximum 30 percet érdemes eltölteni, majd a félórás pihenőket beiktatva napi másfél óránál tovább nem is javasolják a vízben ázást. De nincs is erre szükség, hiszen a fürdőn túl is van élet, találunk gazdagon más szabadtéri programot, amit tavasszal különösen a színek és illatok miatt értékelünk többre.

Itt még a Fradinak is van temploma

A tó körüli sétányon már javában nyílnak a színes virágok, talán ilyenkor lehet a leginkább érezni a víz különleges, tiszta illatát, amelybe egyre inkább bekúsznak a kávézók teraszairól áramló illatok is. A fogadósok néhány helyen cigányzenével csábítják be vendégeiket, és a sültek mellett olyan zalai falatokat is kínálnak étlapjaikról, mint a dödölle, a lágy kalácstésztájú fumu vagy a tejföllel tálalt gombuca. Ebéd után aztán a Véderdőben gyalogolhatjuk le szerzett kalóráinkat, ahol az ötkilométer hosszú tanösvényen táblarendszer segíti a tájékozódást, és általuk ismerhetjük meg a tó és az azt ölelő láprét különleges élővilágát. A gyerekes családok a három dimenziós mozit és a helyiek által legjobbnak mondott játszótereket fogják értékelni (ilyen a Zrínyi és a Sugárban utcában is van), míg a nagyobbakat a diákok által tervezett görkorcsolya és gördeszka pálya fogja lekötni. A közelben egyébként senior játszótér is van, ahol a gyerekek hagyhatják ott szüleiket néhány percre.

Hévíz sétálóutcájának (Rákóczi utca) elején egyből a Tourinform Irodát találjuk, ahol nemcsak programajánlatokat kérhetünk, de kerékpárt is kölcsönözhetünk, amivel körbetekerhetjük Hévíz legnépszerűbb helyeit vagy akár templomait. Utóbbiak között például azt a borozosór felé vezető Fradi-templomot, amelyet a Ferencvárosi Torna Club támogatásával építettek, és ahol nemcsak az oltár, de az ahhoz vezető zöld futószőnyeg és egy támogatói emléksarok is része a vallásos áhitatnak.

Ahol korok és borok találkoznak

Ha a zöld templom belsejét is megnéztük, tovább folytathatjuk utunkat Hévíz egregyi városrésze felé, ahol az Attila utca végén a római kori Romkertet találjuk majd, és amelyből többek között az is kiderül, hogy már a rómaiak is felfedezték maguknak a hévízi tavat. Akit viszont a római épület- és fürdőmaradványok, de még egy római katona sírja sem hozna lázba, az fantáziát a közeli pincesorból meríthet magának. A szőlősorok között épült borozók és vendéglők esténként szinte menetrendszerűen megtelnek, az élőzene, a zamatos borok és a finom falatok sokakat tartanak a teraszokon a hajnali órákig.

Sőt, már itt fut végig a Korok és Borok elnevezésű másfél kilométeres tematikus sétaút is, ahol poharazgatás közben vagy után, a római korból a XIII. századig juthatunk el képzeletünk és néhány információs tábla segítségével. Egy 450 millió forintos pályázaton elnyert pénzből nemcsak a sétautat, de idén már egy, a település évezredeit bemutató múzeumi épületet és kiállítóteret is átadnak, és felújítják az egregyi Árpád-kori templomot, amiből Balaton környékén csak hármat sikerült megőriznünk.

Április közepétől pedig a település termelői piacát is szórakoztató kikapcsolódás felfedezni, igazi időutazás a vegán és kímélő diétás étkeztetésre is gondosan berendezkedett szállodák között. Keddi, csütörtöki és szombati napokon ugyanis a hévízi nagyparkoló mögötti terület mintegy 600 árussal telik meg, ahol méztermelők, savanyúság- és gyümölcslé készítők, sajt- és zöldségárusok árulják portékáikat. Itt reggelinkhez friss kenyeret és kolbászt vehetünk, vásárlás előtt megkóstolhatjuk, hogy milyen tehéntejet öntünk majd az asztalnál poharunkba, és itt sem kell lemondani a piacozáshoz tartozó langallóevésről. Ezt a zömök, szögletes kenyérlángost is ehetjük sajttal, tejföllel, lilahagymával, mint bármely Balatonparti bódéban kapható kerek társát.

Választható kerékszámon fedezhetjük fel Hévízt

Mátrafüred és Budapest után Hévízen nyílt meg az ország harmadik High-tech Sportok Bázisa, ahol számos kalandtúrát szerveznek azoknak, akik valami egészen különleges városnéző élményekre vágynak elektromos-roller vagy egy segway hátán. De Hévíz környékét most már Twizy-vel, egy kétszemélyes elektromos kisautóval is bejárhatjuk. Aztán érdemes tudni, hogy Hévízről is készült okostelefonra letölthető Pocket Guide applikáció, amely 3 választható túraútvonalon vezet végig minket a településen, és amely aktuális helyzetünk alapján beszél nekünk arról a látnivalóról, amit épp az adott pillanatban látunk.

Ha viszont nem bízzuk a véletlenre vagy a kütyükre Hévíz felfedezését, üljünk fel kényelmesen az egyik dottó kisvonatra, amely a település legfontosabb látványosságai és a belváros utcái után egyenesen Hévíz korábban már említett mulató negyedéig, az egregyi borútig közlekedik. Ha pedig mindezek ellenére mégiscsak Balatonra vágyna, tekerjen át oda bringával, a települést kiépített kerékpárút köti össze a balatoni bringakörúttal, ráadásul a Balaton is nagyon készült az idei tavaszra.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
5 napja
Andus élménybeszámolót írt
Negatív tapasztalat
13 napja
rallymax új galériát hozott létre
Egy vasútfotós kalandjai - Kétszer egy perc
28 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.