» Közel

Új generációs borturizmus: az egyediség a fontos

| | Nem érkezett még hozzászólás
Olaszrizling Badacsonyból vagy Stájerországból, Kékfrankos Szekszárdról vagy Burgenlandból - az első Magyar-Osztrák Bortalálkozón a két ország közös szőlőfajtáiról és a borvidékek programkínálatáról beszélgetnek majd borászok a DiVino Borbárban.

„Magyarország és Ausztria földrajzilag és történelmileg is közel állnak egymáshoz, de a két ország borvidékei, szőlőfajtái között is sok párhuzamot találni” – mondta a jövő hétre tervezett esemény ötletgazdája, Emanuel Lehner, az Österreich Werbung közép-európai vezetője. A borkultúra – a gasztronómiával együtt – pedig egyre több követőt vonz, akik egy-egy hosszú hétvége tervezésekor, vagy a következő nyaralás úti céljának kiválasztásakor ezt a szempontot is figyelembe veszik.

Stájerország a kedvenc

A 2013-as adatok szerint a magyar turisták legkedveltebb célpontja Stájerország, amely egyike a négy osztrák bortermelő régiónak. Az utazók közel 70 százaléka télen érkezik a régióba, míg Burgenlandba nyáron látogatnak szívesebben a magyarok. Ekkor ugyanis a borturizmus is hangsúlyosabb és a határközeli magyar szálláshelyek miatt is magasabbra becsülik a turisták számát.

A borkedvelők általában a régió és annak meghatározó szőlőfajtái miatt utaznak egy helyre, de a szolgáltatások, programlehetőségek, a modern építészet és a marketing is szerepet játszik a borkedvelő turisták döntésében. Ezeket a témákat – köztük a legsikeresebb megoldásokat és a legkomolyabb kihívásokat – járják majd körül a DiVino Juniborászai, akik négy osztrák pincészet képviselőit látják majd vendégül a szakmai találkozón 2014. március 11-én. Másnap pedig a borbár vendégei is egymás mellett kóstolhatják majd az osztrák és magyar borokat.

Az osztrákok fehérborban világelsők

Az osztrák borok példája, vagy ahogy sokan emlegetik, az „osztrák borcsoda” azért is érdekes téma, mert bár Ausztria a világ bortermelésének csupán egy százalékát adja, minőségi boraikra az elmúlt két évtizedben felfigyelt az egész világ. A statisztikák azt mutatják, hogy a tradicionális, legtöbbször öt hektár alatt gazdálkodó borászatoknak sikerült elérniük, hogy kitűnjenek minőségükkel és egyedi jellegükkel. Jancis Robinson, a neves borszakíró átlagpontjai szerint az osztrákok fehérborban egyenesen világelsők. A borász családok újító tagjai pedig tanulással, nemzetközi gyakorlattal dolgoznak a folytatáson. Ahogy a hazai borászok új generációja is, akik szintén nem méretükkel, inkább stílusukkal és új irányvonalakkal építik a magyar borok hírét.

Olaszrizling Badacsonyból vagy Stájerországból, Kékfrankos Szekszárdról vagy Burgenlandból, desszertbor Tokajról vagy a Fertő tó mellől – az első Magyar-Osztrák Bortalálkozóra a fiatal borászok a közös szőlőfajtákról és a borvidékek programkínálatáról beszélgetnek majd. A találkozó házigazdája Miklós Csaba móri borász lesz, a hazai Junibor csapatot Laposa Bence, ifj. Szepsy István (Szent Tamás Pincészet), ifj. Figula Mihály, Takler András és Árvay Angelika képviseli, míg Ausztriából a Wohlmuth, Leth, az Angerhof-Tschida és a Tesch Borászat érkeznek Budapestre.

3 tipp, miért érdemes szomszédolni

  • Burgenland Golsi borútja, a „borkultúrháznak” köszönhetően, az osztrák borvilág egyik legszebb építészeti alkotásával várja a túrázókat. A Domäne Pöttelsdorfban látványos multimédiás eszközök illusztrálják a jó osztrák bor készítésének titkát, míg az emblematikus Hillinger merész, egyben energiatakarékos megoldásaival és pazar kilátással várja a bor és építészet rajongóit.
  • Stájerország vulkanikus szőlődombjain sétálva garantáltan nem fogunk elfáradni, mivel a poharakat itt legtöbbször a friss és jellegzetesen aromatikus sauvignon blanc-nal töltik meg. A régió másik különlegességét, a Schilcher néven ismert rosét szintén érdemes megkóstolni, ezt a helyi specialitást kék wildbacher szőlőből készítik és egy költőjük úgy tartja róla, hogy a tökmagolajjal és vagdalt hússal együtt ez biztosítja az egész régió olajozott működését.
  • Alsó-Ausztria – a világhírű zöld veltelini, vagyis Grüner Veltliner hazája – kihagyhatatlan állomás borkedvelőknek: a „Weinviertel” néven emlegetett országrészben készítik az osztrák borok több mint felét. De még egy rekordot tartanak, méghozzá a borutakét: 830 kilométernyi túraútvonalat járhatunk be szőlőhegyeken, falvakon és pincesorokon át. A kiváló rizlingjeriől ismert Wachau például a meredek lejtői és a festői látvány miatt felkerült az UNESCO Világörökségi Listájára. Kamptalban pedig a futurisztikus stílusú, de több száz éves borospincéket is rejtő Loisium bormúzeumban képezhetjük tovább magunkat, vagy a szintén Loisium nevet viselő hotel wellness oázisában járhatunk utána, milyen speciális kezelésekhez használható még a helyi szőlő és bor.
Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
5 napja
Andus élménybeszámolót írt
Negatív tapasztalat
13 napja
rallymax új galériát hozott létre
Egy vasútfotós kalandjai - Kétszer egy perc
28 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.