2014 az olcsó termálfürdőzés éve lesz

A Travelo belföldi úti tippjei az idei évre. Nyáron végre biztonságban tekerhetjük körbe a Fertő-tavat, tehetünk gasztrotúrákat a Dél-Alföldön, de az utóbbi években újragondolt fürdőket is végigjárhatjuk. Vannak, akik ráadásul mindezt komoly kedvezményekkel is megtehetik. Két régió és számos fürdőkomplexum, ami nem maradhat ki az idei év hosszú hétvégéiből.


Akinek még mindig csak álom, hogy csukott szemmel a földgömbre bökve, egy tetszőleges helyet válasszon úticéljának, azt megnyugtatnánk, határainkon belül is vannak felfedezésre váró, izgalmas látnivalók. Mert bár legutóbb azokat a külföldi célpontokat gyűjtöttük össze, ahova idén valamiért mindenképp érdemes elutazni, most azon régiókat soroljuk fel, ahol idén a legtöbb turista várható.

Fertő-tó, mert nyártól körbebringázható

Mi az elmúlt évben estünk szerelembe igazán a Fertő-tóval, és csak tanácsolni tudjuk, hogy látogassanak el ide 2014-ben. Ha netán már járt itt, akkor nézze meg, hogy mi minden épül a környéken, mert újdonságok mindig akadnak. Ott van például az egykori soproni téglagyár területére épülő osztrák Harrer cukrászdinasztia minimalista mézeskalácsháza, ahol pezsgőben úszó citromos trüffelt éppúgy kóstolhatunk, mint tonkababos csokoládét, miközben az üvegfalon keresztül figyelhetjük a manufaktúra életét. Ha a desszert előtt egy igazán jót ennénk és innánk, az Erhardt éttermet, illetve a Forum Vinorum vinotékát érdemes felkeresni – nemrégiben jártunk náluk, érdemes kipróbálni a két helyet.

Bicajos komp a Fertő-tónál
Galéria: Belföldi Travelo tippek 2014-re
Fotó: mimi / Travelo

A kalóriák ledolgozására pedig a Fertő-tavat körbehálózó bringautat javasoljuk, amely legkésőbb a nyár közepére teljesen kiépül a hazai szakaszokon is. Fertőrákoson a kőfejtő is megújul, átépítik az egész színházat, és idén még egy izgalmas természettudományi tárlatot is kialakítanak. Aztán érdemes megnézni a Fertődi kastélyt is: az elmúlt években gyönyörűen megújult az Esterházyak főhadiszállása. Persze Ausztria közelsége sem elhanyagolható szempont, ha ide tervezzük a 2014-es vakációt. Jó állapotú és kitáblázott kerékpárutakon gurulhatunk a szőlőben, és ha úgy tartja kedvünk, akár át is kompozhatunk bicajostul a tó egyik partjáról a másikra. Az osztrák oldal látnivalói közül említést érdemel Ruszt, a gólyák városa, idilli főterével és vidámparkjával, ahogy Kismarton, Burgenland tartomány központja is, az Esterházyak másik pompás kastélyával.

Dél-Alföld, mert egy komplett fürdőköztársaság

A dél-alföldiek szinte bármilyen élelmiszernek képesek mamutfesztivált rendezni: a csabai kolbászt, a medgyesegyházi dinnyét és a békési szilvát éppúgy megünneplik idén is, mint a gyomaendrődi halat vagy a túrót. De nemcsak gasztro-, hanem kulturális fesztiválok garmadájával is várják a turistákat: augusztusban a szegedi Dóm téren a Szabadtéri Játékokon, egész nyáron pedig a szarvasi vízre épített deszkákon kínálnak színházi programokat. Aztán ott van a hatszáz éves gyulai várszínház, amely az idei év július elejétől augusztus közepéig tartó időszakban a nyári estéken fesztiválokkal, koncertekkel és több színházi premierrel is készül.

Bár az országban talán Gyulán a legmagasabb az egy főre jutó cukrászdák, kávézók és igényes kocsmák száma, a várost főleg a gyerekes családok fogják nagyon szeretni. A település tavaly nemcsak hazánk legvirágosabb városa címet kapta, de új vizesblokkal is gazdagodott, december végén ugyanis megnyílt az Aquapalota. Így a Gyulai Várfürdő az új fedett élményfürdőjének megnyitásával négy évszakos fürdővé válhatott, ahol a családi csúszda mellett hazánk egyetlen felfelé tartó csúszdáját is beszerelték.

De ne feledkezzünk meg Szarvasról sem, ahol az arborétum mellett tavaly óta már a Mini Magyarország makettpark is látogatható, 800 forintos felnőtt és 600 forintos gyermek- és nyugdíjas jeggyel, mindkét helyet pedig kedvezményes áron kombinált jeggyel járhatjuk be. Szarvast viszont talán pont az idősebbek fogják látogatni, ez év január elsejétől ugyanis hetven év felett elengedik az idegenforgalmi adót a településen, és bár mindenki másnak meg kell azt fizetni, 400 forint helyett azonban már csak 250 forintba kerül éjszakánként.

Orosháza új központja
Galéria: Belföldi Travelo tippek 2014-re
Fotó: Rosta Tibor / Oroshaza.hu

De nézzünk szét bátran Orosházán is, pláne annak alig fél éves Fő terén, amely valójában csak június óta létezik. Korábban ugyanis nem volt a településnek ekkora közösségi tere, ezért csináltak egyet maguknak: szabályos geometrikus formák, díszes kapuk és kockára nyírt tiszafák fogadják a látogatókat. A tér közepére egy acélból és üvegből készült öt méter magas zöld színű vadkörtefát állítottak, amely esténként szinte életre kel, köszönhetően azoknak az üvegtömbökbe épített ledsoroknak, amelyek sötétedés után világítani kezdenek.

De ne feledkezzünk arról sem, hogy Békés a legtöbb meleg vizű forrással megáldott megyénk: területén szinte minden nagyobb város rendelkezik saját fürdővel, így aztán a megye valóságos fürdőköztársaság.

...és ha már fürdő

Akkor érdemes megemlíteni azokat az országban zajló gyógyfürdő-fejlesztéseket, amelyeket idén már testközelből élvezhetünk. Ilyen például Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, amelyet tavaly szeptemberben nyilvánítottak gyógyhellyé, és ahol nemcsak új sétányok és gyógykezelési központ épül idén, de az üdülőhely-közeli állatkertben amazonasi élővilágot is kialakítanak.

Szintén a gyerekes családok körében lesz majd népszerű az a barlangfürdő-komplexum is, amely tavasszal nyitja meg medencéit Demjénben, és amely a termálvölgyben fekvő Cascade Hotel 6500 négyzetméterén fekszik. Lesz benne sodrópatak, élményfürdő, szauna, török fürdő és csúszdatorony hatféle csúszdával, köztük egy "kamikázéval", amelyen 70 kilométer per órás sebességgel lehet majd lecsúszni.

Nagyüzem a demjéni termálfürdőben
Galéria: Belföldi Travelo tippek 2014-re
Fotó: Facebook/Demjén Thermálfürdő és Aqua-park

Mindeközben a fővárosban megújul a Rudas Gyógyfürdő, amelynek új szaunarészlegét késő nyártól vehetjük birtokba, és tavaly augusztus óta már Egerben is egy átépített termálfürdőbe járhatnak a vendégek. A belváros közepén található felújított egri fürdőházban most már hárompályás csúszdarendszer, bébi élménymedence és pihenő galéria is van, de az egriek kedvenc fája, az "Európa fája" címet megnyerő platán is a fürdő területén található. A nyugdíjas olvasóink figyelmét pedig ezúton is felhívjuk, hogy február 15-ig még pályázhatnak az új fürdőjegyprogramra, amelyben 2500 forint önrészért cserébe kedvezményes áron juthatnak fürdőbelépőkhöz egész évben.

Mi tehát továbbra is arra biztatunk mindenkit, keljenek útra országhatárainkon belül, ismerjék meg egy kicsit jobban a legközelebbi és a legtávolabbi megyét is. Élmények ott érnek minket, ahol azt hagyjuk, így aztán 2014-ben is van hova és van miért utazgatnunk.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek