» Közel

Démonűző csikósok és úri muri az év utolsó napján

| | Nem érkezett még hozzászólás
Szilveszter estéjét tölthetjük rendhagyó és hagyományos programokkal egyaránt. Nézzen démonűző csikósokat Hajdúszoboszlón, szociovígjátékot Pestújhelyen, vacsorázzon úri buliban a Béke szállóban!

Petárdadurrogás helyett hallgasson ostorpattogtató és kolompoló csikósokat! Hajdúszoboszlón az év utolsó napján Óévbúcsúztató szilveszteri csergetést és utcabált tartanak. A legenda szerint elődeink 1559. december 31.-én lóháton zajongva ijesztették el a Szoboszlót fenyegető török hadsereget. Most megnézheti, ahogy csikósok hada űzi el a "gonosz erőket", majd nagyszabású koncertekkel és tűzijátékkal búcsúztatják az óévet a Hősök terén.

Ha Pesten töltené az év utolsó napjait, több ajánlatunk is van. Decemberben minden nap féláron várja az Állatkert, mely gyerekkel és gyerek nélkül is remek program egész évben. Az adventi időszakban élő Betlehem is várja a látogatókat: igazi szamár és tehén áll a jászolban. Körülöttük kőrisfa emberfigurák állnak. A fából faragott szent család, a napkeleti bölcsek, a három pásztor és az angyalok figuráinak különlegessége, hogy magyar népviseletbe öltöztette őket Mónus Béla szobrászművész. A decemberi akciós felnőttjegyek 1250, a diák- és gyerekjegyek 900 forintba kerülnek online és a helyszínen is.

December 29-én Tetoválók éjszakája fesztivál lesz a Dürer-kertben. Ha mindig szeretett volna tetoválást, most még az is lehet, hogy ingyen kaphat egyet: a belépők között ugyanis tetoválás-utalványokat sorsolnak ki. Lesznek koncertek, többek között Supernem és Deák Bill Gyula is, filmvetítés, testfestés, és felvonul szinte valamennyi neves magyar tetoválóstúdió, mintegy nyolcvan művésszel. Kapunyitás délután négykor, jegyek elővételben 2990 forintért.

Az év utolsó estéjét kezdje a pestújhelyi KoMa Bázison, ahol a Nemzeti Vegyesbolt című szocio-vígjáték bemutatóját nézheti meg. Ez a darab Kevin Smith Shop-Stop (Clerks) című klasszikus mozijának sajátos magyar adaptációja, a kritikák igen elismerően méltatták. Kezdés este fél nyolckor, jegyet online is válthat 2500 forintért. Ha lemaradna a jegyekről, január 4-én, 16-án és 24-én is megnézheti.

A színház magyar rögvalóságának remek ellenpontozása a Béke szálló hagyományos, élőzenés óévbúcsúztató vacsorája. Az idén éppen száz éves Radisson Blu Béke Hotel hatfogásos gálavacsorás időutazásra várja vendégeit. Lesznek többek között operettdalok, melléjük francia libamájpástétom tokaji aszúban párolt fügével, aztán királyrák, borjúszűz, zöldcitromos eperszorbet musicalslágerekkel, és sajttál a kilencvenes évek slágereivel. Aztán éjféli pezsgő és tombola. Asztalt foglalni és belépőket váltani fejenként 30 ezer forintért a szállodánál lehet.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Ajándékozzon pihenést! Lepje meg szeretteit a Miskolctapolca Barlangfürdő**** különleges élményével!

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.