A hazai hotelek forró punccsal csalogatnak adventkor

Negyvenezerért harmadmagunkkal megúszhatunk egy bécsi shoppingolással egybekötött adventi wellness hétvégét, de vannak szállások, melyek jobban hisznek a termálvíz és az ingyenes masszázs hívószavaiban. Egy biztos, az idei adventi időszakban szinte minden hotel forralt borral, kaláccsal és a közelében pompás karácsonyi vásárral vár.

 

Körbenéztünk, hogy mire számíthat az, aki még az ünnepek előtt szeretne stresszmentes övezetben, akár adventi vásározással egybekötött néhány napot eltölteni gőzölgő termálvízben, forró punccsal a bögréjében és ünnepi fogásokkal az asztalán. Három országrész, egyenként három hotellel, három egész napra - számmisztikusok szeretni fogják.

 

Galéria: Advent, itthonFotó: Satya / Indafotó

 

Hajdúsági Joulupukki a Tiszántúlon

 

Amennyire a harmincnapos időjárás előrejelzéseknek hihetünk, kijelenthetjük, hogy viszonylag enyhe telünk lesz decemberben, mintegy öt fok körüli átlaghőmérséklettel. Így aztán, ha a Tisza környékén szeretnénk kiszakadni egy kis időre a mindennapokból, és ha egy kicsit vastagabban öltözködünk, még a Tisza-tó árterére szervezett Tiszavirág Sétautat is élvezhetjük, amelyet a Tisza Balneum Hotel kínál ünnepi csomagjában kétéjszakás adventi aktív pihenéséhez, éjszakánként és fejenként 13 900 forintért.
Itt csak akkor ússza meg az ember a helyi mestercukrász által vezetett mézeskalácssütést, ha tényleg nagyon akarja, vagy ha szívesebben érezné az ünnepi sütemények összetevőit saját bőrére kenve egy szaunarituálé égisze alatt. Aki viszont már egyszer Tiszafüreden jár, annak nem szabad kihagynia a szomszédban a poroszlói ökocentrumot sem, amely november elején téli üzemmódra váltott, árak tekintetében is.

 

Galéria: Advent, itthonFotó: Hotel Lycium Debrecen

Aztán ott van a karácsonyi vásár a debreceni Kossuth téren is, amely december elsején nyitja meg kapuit, és amelynek közvetlen közelében, a Hotel Lycium Debrecenben is lefoglalhatjuk szobánkat fejenként 12 900 forintért éjszakánként. A hotel ünnepi csomagjában elsősorban a wellness- és szaunasziget minden négyzetméterének kihasználását ajánlja, köztük kiemelve az adventi aromaterápiás szaunaszeánszot, és persze azt a több dimenziós panorámát, amit a szomszéd vásár fényekben, színekben és vásárfiákban garantál. Az esti koncertek és a hagyományőrző Betlehemes játék élő állatokkal tarkítva csak egy része a programoknak, ugyanis a gyerekes családokat inkább Joulupukki, a lappföldi Mikulás hajdúsági rokonának érkezésével csábítják.

Aztán persze ahogy az egész Tiszántúl, úgy a folyó másik oldalához közeli települései, köztük a mezőkövesdi Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness is készül az ünnepekre, hasonló árakkal, mint az előző debreceni hotel. Adventváró programjában különleges karácsonyi illatokkal megtámogatott szaunafelöntéseket, forró csokoládés adventi uzsonnát és közös téli filmvetítést kínál azoknak, akik a gyógyfürdő termálvizében már kellően kiáztatták és felmelegítették magukat.

 

Shoppingolós hétvégék észak-nyugaton

 

Az ország észak-nyugati csücskébe utazóknak jó szívvel ajánljuk a győri adventi vásár felkeresését. Nemcsak a forralt bor és a sült gesztenye illata árasztja el ilyenkor a győri utcákat, de az egész belváros díszfénybe öltözik. A vásár pénteken, azaz november 29-én délután öt órakor nyitja meg kapuit, ekkor kapcsolják be a város díszvilágítását, és a Széchenyi tér innentől kezdve alakul át a város ünnepi pompába öltöztetett karácsonyfás nappalijává. Azonban nemcsak a mangalicakóstoló és a közös beiglisütés miatt érdemes advent idején Győrbe látogatni, hiszen számos klasszikus kulturális programmal is készül a város: a Kiev City Balett a Hattyúk tavát adja elő, a Moszkvai Pátriarkátus Ortodox Férfikar koncertje mellett Pitti Katalin is jótékonysági hangversenyt ad, és persze ez a győri karácsony sem fog eltelni Diótörő mesebalett nélkül.

 

Galéria: Advent, itthonFotó: Nurse / Indafotó

A környező települések advent idején kedvezményes szálláslehetőségekkel, különleges ünnepi programokkal, testet melegítő elegáns vizes-blokkokkal, és lelket is bélelő forró italokkal igyekeznek kizökkenteni a pörgésből néhány napra az arra járókat még az ünnepek előtt. A Győrtől alig negyven kilométerre található mosonmagyaróvári Hotel Lajta Park például a pozsonyi és a bécsi karácsonyi vásárok közelsége miatt shoppingoláshoz kötött adventi hétvégékkel és ingyenes hátmasszázzsal várja minden egyes vendégét, tizenkétezer forintért éjszakánként. Az osztrák határtól tíz percnyire fekvő Hotel Sopron hasonló okok miatt már egyenesen Bécs 700 éves hagyományát őrző karácsonyi vásárával kampányol, ahol negyvenezer forintért két éjszakát tölthetünk el harmadmagunkkal. Az árban a félpanziós ellátás mellett benne van a Sopron-Bécs retúr vonatjegy és a bécsi helyi közlekedést biztosító kedvezményes vonaljegy. Ugyanakkor a határtól valamivel távolabb található Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa egyértelműen a határokon belül marasztalja vendégeit. Advent fényei csomagjában a termálkristályos gyógyulásokról szóló ódák alanyát, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt javasolják kipróbálásra, érkezéskor pedig minden vendégüket adventi bekészítéssel, forralt borral és omlós kaláccsal várják. Náluk ezért két főre harmincötezret kell fizetni egy éjszakára.

 

Advent délen

 

Bármennyire is sugallná ez a közcím a mediterrán narancsligetekben töltött műfenyős karácsonyi parádézást, ahol az ott élők a hópelyheket is csak fadíszek formájában láthatják, mi most a déli adventet inkább csak Gyula, Siklós és Pécs földrajzi szélességi körén, országhatáron belül értelmezzük. Már csak azért is, mert az ország legszebb karácsonyi vásárai között található a szegedi és a pécsi adventi vásár is, mindkét város a saját Széchenyi terén sorakoztatja fel karácsonyi fabódéit. Sőt, Szegeden nemcsak itt, de a Dóm tervezett felújítása és a Dóm tér burkolatának hibái miatt idén a Dugonics téren is tartanak karácsonyi kézműves vásárt.

 

Galéria: Advent, itthonFotó: kimi123 / Indafotó

Így aztán, aki a környező településeken jár, azoknak tényleg lesz hol forralt borozni, de szállást sem olyan nagy ördöngösség találni. A Corso Hotel Pécs például fontosnak tartja az ünnepi készülődés hetei alatt az emésztőrendszerünk módszeres trenírozását, így aztán adventi ajánlatát adventi fogásokkal, kolbászos, tepertős paraszttállal és pécsi pincészetekből származó borok kóstolójával kínálja. Mindezt párban harmincezerért élvezhetjük éjszakánként. A gyulai Várfürdő közelségét használja ki a Családi Wellness Hotel Gyula, amelynek 12 900 forintos éjszakánként és fejenként számolt, adventi csomagára a fürdőbelépőt is tartalmazza, de saját Wellness Oázisában például késő éjszakába nyúlóan áztathatjuk az esti séta után átfázott végtagjainkat.

Bár Siklóson az idén nem lehet karácsonyi kirakodóvásárokról hallani (ha olvasóink tudnak róla, nyugodtan jelezzék nekünk), de a városba mindenképp érdemes télen is ellátogatni. Itt található hazánk egyik legrégibb vára, itt forgatták a Tenkes kapitánya című filmsorozatot, és itt van Siklós egyetlen gyógyfürdője, a Thermal Spa, amely a Hotel Castellóval áll közvetlen összeköttetésben. A hotel az adventi időszakban minden vendégét forró karácsonyi punccsal vagy a ház borával vendégeli meg, hétvégi csomagajánlatában pedig téli relaxáló masszázzsal és adventi aromaterápiás szaunaszeánsszal várja a vártúra során megfáradt vendégeit. A butikhotel szobáit egyaránt fogják értékelni a hercegnői alteregót ápoló kislányok a meseágy, a Forma-1 legkisebb szakértői a Ferrari-ágykeret miatt, és a rózsaszirmokban gazdag romantikára vágyó friss nászutasok a hálószobától függönnyel leválasztott egyedi körkádnak köszönhetően. A hotelben hétköznapokon tizenötezer, hétvégéken húszezer forint körüli fejenkénti összeggel kell számolni éjszakánként.

Kapcsolódó anyagok:
Európa legjobb karácsonyi vásárai

A három legkülönlegesebb német adventi vásár

Rövidebb lesz az adventi vásár a Vörösmarty téren

 

Újabb cikkünk ebben a témában:

Extrahosszú shoppingvonatok indulnak Bécsbe 
Rengetegen utaznak vonattal a bécsi karácsonyi vásárokra, így a MÁV-START megduplázza a railjetek hosszát. De még így is érdemes helyjegyet venni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek