» Közel

Középkori forgatag és a lovagok hétvégéje

| | Nem érkezett még hozzászólás
A lovagi tornák után reneszánsz lakomán ülhetünk Visegrádon, Csobánc várában egy hastáncos-tűzzsonglőrös középkori forgatag részesei lehetünk, Nyíregyházán pedig légiparádés programokkal várnak minket. Persze van ötletünk azoknak is, akik a hétvégét a Velencei-tó mellett töltik.

Visegrád - Történelmi várjáték lovagi tornával

Az Úr 2013. esztendejében, július havának második hetében fényes ünnepség veszi kezdetét a visegrádi királyi palotában. Úgy, mint 1335-ben, a magyarok királya Károly vendégül látja a csehek királyát és ennek fiát, a morva őrgrófot, a lengyelek királyát, bajvívó vitézeiket és díszes kíséretüket. A tornán a legnemesebb, legvitézebb bajvívók vesznek részt, melyre a magyarok vitéz és bölcs királya, Károly és gyönyörű városa, Visegrád szeretettel vár minden érdeklődőt - írja a Visegrádi Palotajátékok hivatalos oldala, ahol minden program, a lovagi tornapálya kivételével ingyenes.

A Királyi Borudvarban található Visegrádi Reneszánsz Étteremben péntektől vasárnapig   korhű hangulatban fogyaszthatunk reneszánsz ételeket és szomjoltó fröccsöket, miközben hazai és külföldi zenekarok húzzák a talp alá valót.

Gyulakeszi - Gyulaffy Napok csupa legendával

Tizedik alkalommal rendezik meg a Gyulaffy Napok Csobáncért rendezvényt, amelynek minden bevétele Csobánc várának felújítását segíti évről-évre.  A pénteken kezdődő középkori forgatag életre kelti majd az 1500-as évek török kori Magyarországát, ízelítőt kaphatunk a kihalófélben lévő mesterségekből, megismerhetjük a kor hagyományait, az őshonos magyar haszonállatvásár igazi pergő hangulatát. De kóstolót kaphatunk a páratlan ízvilágú török és magyar konyha ínyencségeiből is.

A gyerekeket többek között játszóház, vár foglaló, mesemondó, bábszínház várja, a kor harci szellemét pedig díszes lovasbandériumok felvonulása és bemutatója varázsolja elénk. Az autentikus népzenei és népművészeti műsorokon a magyarság gazdag kultúráját elevenítik meg, az esti táncházban pedig a magyar tájegységek táncait tanulhatjuk meg. Láthatunk majd hastáncosokat, tűzszonglőröket, de az is kiderül, miért volt megosztó személyiség a legendás, botrányairól is híres várkapitány. A gazdag programkínálatért legjobb lesz ide kattintani.

Városliget - Zenei Fesztivál a Vajdahunyadvárban

A fővárosi esték sem telnek szabadtéri koncertek nélkül, ma kezdődik például a városligeti Vajdahunyadvári Zenei Fesztivál, amely összesen nyolc nyári koncertből áll. A zenei programsorozat mai nyitóestjére a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar egy Csajkovszkij-műsorral készül. Holnap, július 12-én pedig inkább a klasszikus zenei művek kedvelőit várják a Haydn- és Mozart-esten.
A július 15-i, hétfői latin esten Tátrai Tibor és Szűts Antal Gábor gitárművész dél-amerikai és spanyol slágerek átirataival lép fel, és elhangzik Piazzolla Négy évszak Buenos Airesben című műve is a Mendelssohn Kamarazenekar előadásában.

Nyíregyháza - Repülőnap tirpák ételekkel

Országunk hetedik nagyvárosában, Nyíregyházán a légtér kap szerepet ezen a hétvégén. A vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődő repülőnapon először a Guinness-rekorder műrepülő kettős, Besenyei Péter és Veres Zoltán mutat be akrobatikus repülő showt a nézőknek. Aztán érkezik a helyszínre egy Eurocopter AS 365 N3-as típusú helikopter is, amelynek katonai változatát az USA hadseregének parti őrsége használja, és amelyet nemcsak a levegőben, de a földön közelről is megcsodálhatnak majd a repülés szerelmesei.

A repülőnapon bemutatót tart a magyar légierő is, lesz repülőgépes léggömbvadászat és ejtőernyős célbaugrás, a legbátrabbak pedig sétarepülés közben csodálhatják meg a Nyírség jellegzetes, nyáron különösen szép táját.

Az egész napos rendezvény gasztronómiai ínyencségeket is tartogat, ahol olyan tirpák ételeket kóstolhatunk meg, amelyek a város bokortanyáiban élő szlovák leszármazottak receptjei alapján készülnek. A Nyíregyházi Repülőnapra látogatók rendőrségi és tűzoltósági bemutatón is részt vehetnek, sőt, ha meleg lesz, a tűzoltók állítólag fecskendőikkel a közönség "vizes" hűsítésére is vállalkoznak.

Velencei-tó - Madárgyűrűzéstől a Neoton koncertig

Persze a Velencei tó partján, sőt annak környékén sem panaszkodhatnak a nyaralók. Pázmándon szombaton rendezik meg a Veterán Autó- és Motoros Találkozót és Túrát, ahova minden veterán autó és motor tulajdonost várnak, reggel nyolctól pedig a verebi focipályától Oroszlányon át tesznek egy nagyobb túrát, hogy aztán Pázmándfalu focipályájára érkezhessenek vissza. Dinnyésen mindeközben madárgyűrűzést tartanak, ahol a nádas minden szárnyas élőlényeit megismerheti az, aki előzetesen bejelentkezik a programra.

A gazdag szombati programok izgalmát pedig a hét órakor kezdődő Neoton Família és Janicsák Veca koncerttel vezethetjük le az Agárdi PopStrandon, ahol a koncert után Dance Beach várja a vízparton mulatozókat.

Bárhol is járnak, legyen szép, színes, tartalmas a hétvégéjük!

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
5 napja
Andus élménybeszámolót írt
Negatív tapasztalat
13 napja
rallymax új galériát hozott létre
Egy vasútfotós kalandjai - Kétszer egy perc
28 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.