Küzdjön akadályokkal a Széchenyi Fürdőben!

100 éves a Széchenyi Fürdő. Ez alkalommal játékos feladatokkal, fürdőruha bemutatóval, százszeletes tortával és értékes nyereményekkel várják a látogatókat június 13. és 15. között.

A június 13-15. között megrendezésre kerülő történelmi, játékos akadályversenyen mindenki részt vehet, aki ezekben a napokban ellátogat a Széchenyi Fürdőbe – tájékoztat a fürdő honlapja. A tíz állomásból álló szabadtéri akadályverseny során a játékosoknak aktív, mozgást igénylő fizikai, illetve szellemi feladatokat kell megoldaniuk, mint például puzzle, tánc, ének, film kvíz. A résztvevők nemcsak egy különleges program szereplői lehetnek, hiszen a játékosok között minden nap értékes nyeremények (éves bérlet, 50 és 25 alkalmas bérletek) kerülnek kisorsolásra.

 

Galéria: Széchenyi fürdőFotó: Mark H. Milstein/ Northfoto

Megnyitásának 100. évfordulója alkalmából a egy fürdőruha-bemutató után sor kerül a 100 szeletes ünnepi torta felvágására, melyet a szintén 100 éves Radisson Blu Béke Hotel készít el.

A nyár folyamán a Városligeti Csónakázó Tó ad otthont a „Szervusz, Te vén Lizsé!" című kiállításnak, melynek keretében a tó vizén kiállított fotókon elevenedik fel a Városliget és a Széchenyi Fürdő története és mindennapjai.

A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára 21 medence közül választhatnak a vendégek. Az élménymedencében sodrófolyosó, víz alatti pezsegtetés, nyakzuhany és az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár működik. Az itt található víz kopásos jellegű ízületi és gerinc betegségek, krónikus ízületi gyulladások, ortopédiai műtétek és balesetek utáni rehabilitáció, gerincbántalmak, idegfájdalmak, a csontrendszer mészhiányos állapotai esetén ajánlott.

Az ivócsarnokban különféle belgyógyászati problémák kezelésére alkalmas vizet ihatunk. A hagyományos gyógyszolgáltatások mellett számos wellness szolgáltatást is tartalmaz a belépőjegy ára, mint például kondicionáló terem, szaunák, aerobic, vízi torna. A fürdő 2012 szeptembere óta Magyar Termék Nagydíjjal is büszkélkedhet. Emellett az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsszeli mini Európa makett kiállításon.

 

Galéria: Széchenyi fürdőFotó: Mark H. Milstein/ Northfoto

A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, becenevén a „Szecska", Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. Zsigmondy Vilmos, a kor nagyhírű bányamérnöke előzetes tanulmányozás után arra a következtetésre jutott, hogy Pest városában egy artézi kút sikeres fúrása legnagyobb valószínűséggel a Városligetben valósítható meg. Az elképzelést Pest város közgyűlése 1868. március 4-én elfogadta.

A kút fúrásának helyéül a városligetet jelölték ki (a mai Hősök terén, Árpád fejedelem lovas szobra előtti részen). A kút fúrása 1868 novemberében kezdődött el és 1878 januárjában fejeződött be. A fürdő építését 1909-ben kezdték meg Czigler Győző tervei alapján. A fürdőt, amelyet addig Artézi fürdő néven emlegettek, 1913. június 13-án nyitották meg, már Széchenyi gyógyfürdő néven.

A megnyitás után a fürdő népszerűsége rohamosan nőtt és 1919-ben már több mint 890.000 vendéget fogadott. A töretlen népszerűsége, valamint az egyre jobban elterjedő és szinte életszükségletté vált szabadban való fürdés igénye halaszthatatlanná tette a fürdő fejlesztését. Az 1926-ban kiírt pályázat eredményeképpen 1927 augusztusára elkészült a gyógyfürdő népfürdő szárnyainak bővítése, valamint egy fürdőstrand-uszoda létesítése. Ez volt a pesti oldal első uszodája. A bővítés 6900 m²-es területen valósult meg egy 50x18 m-es úszó és további két szabadtéri medencével. A medencét 2800 m² homokos terület vette körül.

 

Galéria: Széchenyi fürdőFotó: Mark H. Milstein/ Northfoto

A fürdő a II. világháborúban ugyan károkat szenvedett, de mivel a kút nem sérült meg a részleges üzemeltetés biztosított volt. 1963-ban a strandfürdő öltözőit téliesítették és azóta a szabad területen lévő medencék télen is üzemelnek. A fürdőben 1982 óta nappali kórház működik napi 178 beteg ellátására alkalmas kapacitással. 1998 és 2006 között zajló felújítások eredményeképpen minden medence megújult, a strandmedencék vízforgatóval, a gyógymedencék korszerű hidraulikai berendezésekkel lettek ellátva – tudjuk meg a fürdő honlapjáról.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek