Megújul a csókakői vár

Az egykori erősséget a huszonnegyedik órában mentették meg. Április 2-án pedig a felújított kaputornyot avatják.

Április 2-án avatják a felújított csókakői várat. Ezúttal a kaputorony teljes rekonstrukciójára került sor, elkészült a felvonó híd, a rostély, kapuszárnyak, valamint a toronyhoz kapcsolódó délnyugati várfalszakasz pártázattal, fa gyilokjáró folyosóval és feljáróval. A csókakői vár rekonstrukciója azonban ezzel nem ér véget.

 

Galéria: Megújul a Csókakői VárFotó: Wikipedia

A tervek között szerepel a vár területén található különleges kápolna helyreállítása, a kápolna és kaputorony között elhelyezkedő ágyúállás rekonstrukciója, a kápolnáig vezető lépcső befejezése, illetve a várban feltételezett török-kori mecset területének régészeti feltárása.

A régi dicsőség visszaáll
A Vértes Csókakő fölé magasodó szikláján álló vár Fejér megye lényegében egyetlen középkori eredetű, s a török időkben is használt erőssége, mely évszázadokon át a vidék Fehérvár utáni legjelentősebb hatalmi központja volt. Mindezt kedvező stratégiai helyzetének is köszönhette: a Dunántúl ősidők óta egyik legfontosabb útvonalát, a mai 81-es út ősét ellenőrizte. A 19. században még országos hírű, de lassan elfeledett festői romokat 1953-ban nyilvánították műemlékké. 1960-ban megindultak az első régészeti kutatások és helyreállítások is, ezek azonban 1963-ra sajnos félbeszakadtak. A végpusztulásig jutott romok megmentése 1995-től folyamatosan zajlik.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek