Madaras piknik gyerekeknek az Akváriumnál

Madarakhoz kapcsolódó színházi előadással, koncerttel, kézműves programokkal és játékokkal várják a gyerekeket és szüleiket Budapesten, az Erzsébet téren. A cél, hogy kreatívan és színvonalasan szórakoztassák a családokat. A rendezvény ingyenes.

Madár voltam álmomban címmel várják október 14-én, vasárnap a kicsiket a Hetedhét gyerekpiknik októberi rendezvényére az Akvárium Klubhoz. „Kreatív játékokkal, egy téma köré csoportosuló interaktív, színvonalas előadásokkal szeretnénk maradandó élményt nyújtani a kisgyerekek és a szülők számára. Ez alkalommal a madarak színes, tollas, mesebeli világa kerül a középpontba" – írják a szervezők szimpatikus célkitűzésükről az esemény Facebook oldalán.

A programok délelőtt fél tizenegykor kezdődnek a Tintetó madár - Északi mese szerelemről és igazságról szóló interaktív színházi előadással. A 3-10 éves korosztálynak szóló műsort drámafoglalkozás zárja. Ezt követően fél tizenkettőkor az Apacuka zenekar játékos, táncos koncertjén lehet részt venni, ahol a színesen hangszerelt dallamokban különféle zenei irányzatok is megjelennek, a rocktól a világzenén át a reggae-ig. Fél egykor pedig madárbemutató lesz élő madarakkal, a végén közös madárröptetéssel.

 

Kézműves foglalkozások is lesznek - a kép a szeptemberi Hetedhét pikniken készült
Galéria: Gyerekpiknik
Fotó: Facebook/Akvárium Klub Official

A fentiek mellett egész délelőtt „iparművész tündérek" segítenek a kicsiknek szárnyakat, mozgatható madárkákat, fészeklakókat eszkábálni, de lesz sárkánykészítés, és óriási kirakósjáték is. Illetve ügyességi játékokkal, és dizájnműhellyel is várják a nagyobb gyerekeket. Ez utóbbi helyszínen madaras kitűzőket, ékszereket lehet készíteni használt molinók, színes műanyag dobozok és elrontott cd-lemezek felhasználásával, hogy az újrahasznosításra is felhívják a figyelmet.

Hol, mikor, mennyiért?
Akvárium Klub, Budapest, Erzsébet tér
2012. október 14., 10.00 és 14.00 között
A belépés ingyenes!
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek