Megújult a siroki vár

Több mint 350 millió forintos befektetés révén a modern turizmus igényeinek megfelelő idegenforgalmi infrastruktúrával és múzeumi attrakciókkal bővült a siroki vár; a beruházást vasárnap adták át a mátrai településen.

Amikor egy műemlék rekonstrukciójára kerül sor, nem csupán falakat állítunk helyre, hanem azt az évszázadokra visszanyúló tradíciót és szellemiséget, azt a történelmi hagyományt is újraélesztjük, amit a falak jelentenek - hangsúlyozta az avatóünnepségen Varga Kálmán, a projektgazda Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója.

Galéria: Siroki várFotó: Komka Péter / MTI

Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője arról szólt, hogy Sirok és a Tarna-völgye különleges hely a magyarság számára, mert számos királysír található a területen, erre a kultikus erőre pedig a mai magyaroknak is nagy szüksége van. Úgy vélte: az, hogy a vár élettel telik meg, azt jelenti, hogy van gazdája a létesítménynek és a környék lakói bízhatnak a jövőben.

Lakatos István, a 2 ezer lakosú község polgármestere felidézte, hogy több mint két évtizedes terv a vár turisztikai hasznosítása. Korábban megtörtént a közművesítés, illetve a várhegyre vezető út megvalósítása. A mostani beruházástól az várják, hogy évente mintegy 60 ezren keresik majd fel a várat.

A beruházás keretében megerősítették az alsóvár falait, egy, a vár történetét bemutató múzeumot alakítottak ki a hozzá tartozó szociális blokkal együtt, kézműves műhelyeket rendeztek be és kilátóteraszokkal övezték a várfalat. Magyarországon is egyedi az a farkasvermes felvonóhíd, amelyen keresztül a látogatók ezentúl bejuthatnak a várudvarra.

A beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Programjának keretében, uniós támogatással valósult meg.

A siroki vár a XV-XVI. században, az Országh-család erődítéseként élte fénykorát, ám a Rákóczi-szabadságharc után sok más magyar várhoz hasonlóan ezt is felrobbantották.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek