» Közel

Tárt kapukkal várják a műemlékek a hétvégén

| | Nem érkezett még hozzászólás
Hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén, idén szeptember 15-16-án tárják ki kapuikat az érdeklődők előtt azok a kevéssé vagy soha nem nyitva tartó középületek, magánházak, amelyek fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet az épített örökség értékeire és megőrzésére. 197 településen 500 helyszín és 115 sétaút várja a résztvevőket.

Először Franciaországban született meg a nyitott műemlékek gondolata 1984-ben, azután bekapcsolódtak a Benelux államok, Skócia, az Egyesült Királyság, Málta és Svédország. 1991-ben az Európa Tanács felhívta a többi európai állam figyelmét, hogy csatlakozzanak, és szenteljenek egy hétvégét az örökségvédelemnek.

1999 óta az Európai Unió is programjának tekinti. Ajánlásokkal segíti a tagországokat, ezek közül a legfontosabbak: legyen ingyenes bejutás a helyszínekre; az esemény zászlaja hirdesse a nyitott épületet; legyenek érdekes, szakavatott vezetések; minden évben legyen központi témája a rendezvénynek. Immár 48 európai ország épületein látható a zászló, a csillagos kék EU-lobogó az épület rajzával. Ezzel érzékennyé kívánják tenni a polgárokat az örökség megbecsülésére – olvasható a TTG Hungary ismertetőjében az eseményről.

Az idén a magyarországi kulturális örökség napjai az Örökölt üzenet címet kapták. A mottó arra utal, hogy az épületek történelmi emlékek, "üzenetek" a múltból. A rendezvényhez újonnan csatlakozott a fővárosban a brit nagykövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Budapesti Gazdasági Főiskola Lotz Terme, a Pálos Könyvtár és Papnevelő Intézet, a Magyar Kárpitművészek Egyesülete Kárpitműhelye, a kőbányai pincerendszer, a kelenföldi kocsiszín.

A vidéki helyszínek közül új Kecskeméten a Cifrapalota, Szegeden a vasútállomás felvételi épülete, Székesfehérvárott a Királykút-emlékház, Sopronban a Storno-ház, Kisjakabfalván a Konrád-ház, Golopon, a Vay-kastélyban az Ősi magyar címertár, Kisbéren a Kiskastély, Tatán a Bordó-ház, Gödöllőn a Testőrlaktanya.

A két nap során száztizenöt sétaútvonalra várják az érdeklődőket. Gyerekeknek szervezik például a Vadlesen a Terézvárosban elnevezésű sétát, amelynek során az épületek homlokzatán lévő állatokat és a hozzájuk kapcsolódó történeteket ismerhetik meg a látogatók. Séta indul többek között a Pál utcai fiúk nyomában, a Corvinus Egyetem oktatási épületeiben, Újlipótváros szecessziós világában, Raoul Wallenberg védett házaiban, Zuglóban a Hermina úton, valamint a Wekerle-telepen és a kiskocsmák között Óbudán – írja az MTI.

A teljes program megtekinthető a www.oroksegnapok.hu honlapon.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Mikeve új galériát hozott létre
Mátrai kalandozások - 1 nap
11 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
11 napja
dorav új galériát hozott létre
Őrség 2015
15 napja
dorav élménybeszámolót írt
Őrség 2015
15 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.