» Közel

Barokk buli Gödöllőn

| | Nem érkezett még hozzászólás
A hétvégén, augusztus 11-12. között kétnapos ünnepségsorozattal várják az érdeklődőket Gödöllőn a kastélyban. A barokk móka apropója Mária Terézia 1751-es, kastélyban tett látogatása.

Egész napos vidám, látványos programokkal, koncertekkel, vásári komédiákkal, báb- és táncelőadásokkal készülnek a XI. Barokk Kastélynapokon, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A kétnapos programsorozaton a gödöllői kastély történetének egyik legkiemelkedőbb és leglátványosabb eseményére, Mária Terézia 1751-es látogatására emlékeznek. Grassalkovich I. Antal gróf, a kastély építtetője rendkívüli pompával és ünnepséggel fogadta az uralkodónőt.

„Felidézve a királynő itt töltött napjait, a látogatás 250. évfordulóján, 2001 augusztusában került először megrendezésre a Barokk Kastélynapok elnevezésű rendezvénysorozat, mely idén ismét különleges programokkal, korhű jelmezbe öltözött komédiásokkal és portékáikat kínáló vásárosok forgatagával jeleníti meg a 18. századi barokk ünnepségek hangulatát” – írják a szervezők.

Mindkét nap lesznek kifejezetten gyerekeknek szánt múzeumpedagógia foglalkozások, de mesékkel és bábszínházzal is várják a kicsiket. Persze a felnőttek sem maradnak ki a jóból, érdekes lehet 11-én, délután fél öttől az a kosztümös táncjáték, amelyen a barokk kastélyokban használatos legyezők nyelvét ismerhetik meg. Szintén szombaton, este hét órától pedig Haydn Mária Terézia szimfóniáját lehet meghallgatni a Gödöllői Szimfonikus Zenekar előadásában.

Augusztus 12-én díszőrségváltással kezdődik a program 10 óra előtt tíz perccel, majd újra a mesejátékoké, báboké és komédiásoké a színpad. De lesz interaktív, barokk és lovagkori katonai bemutató is, déltől kettőig. A fentiek mellett mindkét nap népi játékpark várja fakörhintával a kicsiket, de lehet pónin lovagolni, hintózni és természetesen jókat enni a kastély kertjében.

További információ és részletes program: www.kiralyikastely.hu

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, és többé nem marad le friss híreinkről! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Törökország
 
Hosszú tengerpartok és ragyogó napsütés - Fedezze fel a török riviéra varázsát!

tuning új galériát hozott létre
képek vegyesen 01
5 órája
tuning új galériát hozott létre
képek vegyesen
5 órája
rallymax élménybeszámolót írt
Országos kéktúra 19. nap
6 napja

Blogok

SzőkeKékSzemű A Skansen Stockholmban

A svéd szabadtéri néprajzi múzeumot 1891-ben alapították, és körülbelül 150 épület van itt.

Mástészta Katalán a világ legjobb étterme

A három testvér a katalán ízeket, és a kortárs gasztronómiai eljárásokat ötvözi egyedien.

Vízparti Svájci bormúzeum a levegőben?

A tervezett múzeum építészeti sajátosságaiban is beleillene a szőlőtőkékkel szabdalt környezetbe.

Világutazó Az elveszett Paradicsom

Ha a Death Valley a halál völgye, akkor Yosemite csakis az elveszett paradicsom lehet.

SzK! Eltűnt a biciklis medve a Gerecséből

Rengetegen voltak a Gerecse 50-en, de nem éreztük. Az átlagéletkor 20 év volt.