A yin-yang leves és a túrógombóc mindent visz

A Crocus Gerében a wasabis borsólevest jin-yang formában keverik, a Spiritben minden ételből van vagy ötféle, a siófoki Azúrban pedig órákon át tart a vacsora. A Mesés Shirazban nem félnek használni a római köményt, a Zara meg kreatív menüt kínál olcsón. A hazai hotelek éttermei közül összegyűjtöttük az öt kedvencünket.

Ha valaki a nyolcvanas években étterembe szeretett volna menni, a befutó nagy eséllyel valamelyik szálloda étterme volt. A hotelek még a rendszerváltás utáni években is tartották a megfizethető szintet, de aztán egyre kevésbé érte meg hotelben vacsorázni, vagy akár csak beülni délután egy rigójancsira.

Visszacsábítani a vendégeket

Már jó néhány éve tart az a tendencia, hogy a hotelek vissza szeretnék csalogatni az éttermeikbe a vendégeket. Nagy újításokba fogtak, kezdve a design átalakításával, aztán jöttek-mentek a külföldi séfek, sztázsolt az új generáció, egyre újabb, tematikus menüsorokat terveztek, és olyan, régi akciókat igyekeztek újratölteni, mint a hagyományos Sunday Brunch, vagyis a vasárnapi, korai ebédbe nyúló késői reggeli. Sok helyen gyerekmenüt is kínálnak, a rántott csibefalatokon és krumplipürén túli univerzumból, és játszóházat tartanak fenn, hogy a családosoknak is megérje kimozdulni otthonról egy vasárnapi ebédre.

Vegetáriánusnak lenni azonban egy magyar hotelben még mindig nem a belépő egy gasztronómiai kánaánba. Érintett kollégánk így fogalmazott: "a legtöbb helyen maximum köretet tudok szedni a svédasztalról, és venni mellé egy szelet kenyeret." Pedig még csak nem is a vegán étrendhez tartja magát.

A szállodák számára több kihívást is jelent az étkeztetés, de az egyik legjelentősebb az, hogy a kísérletező konyhát nagybani gyártásra kell kalibrálniuk. Sok hotelnek ez már sikerült. A Travelo szerkesztőségének véleménye alapján összegyűjtöttük a legjobb öt hoteléttermet.

Crocus Gere Bor Hotel - Wine Spa, Villány

Galéria: Top hotelek: gasztroC-Travel

 Villány első négycsillagos borhotele komolyan veszi a titulusát, és a bort külső és belső fehasználásra is nagymértékben kínálják. Mint arra már egy korábbi wellness-cikkünkben is kitértünk, a Crocus Gere vinoterápiás kezeléseket kínál, amelyek a legkelendőbb marketing ígérettel élve gátolják az öregedést. Ami az étkezést illeti a Mandula étteremben, az a'la carte vacsora finom és látványos. "A wasabis zöldborsó-krémlevest úgy öntötték össze az asztalod fölött, hogy a zöldborsó- és pirospaprikakrém yin-yang formát alkosson " – emlékezett vissza egyik kollégánk, aki a túrógombóc kreativitására is kitért. Eszerint három apró, gőzölgő gombócot kínáltak, az egyiket mákban, a másikat pisztáciában, a harmadikat prézliben forgatták meg. Az étteremben jellemzőek az újragondolt sváb ételek is, a szakácsok a fúziós konyha hívei.

A pincérek helyesek, és naprakészek, percekig képesek beszélni a borról, amelyet az adott fogáshoz kínálnak. Vegaszemmel a Gere kínálata nem túl változatos, de "tényleg nagyon jó és komoly konyhát visznek. Reggelinél is a környékbeli termelői joghurtok, sajtok, lekvárok, és más finomságok vannak."

A svédasztalos reggelinél a pékáru is mindig friss, a lekvárok jó minőségűek és a narancslé tényleg frissen facsart. A teljes gasztrorészleghez tartozik a Mandula Separé és Wine Bar is.

Spirit Hotel Thermal Spa, Sárvár

Galéria: Top hotelek: gasztroC-Travel

 A sárvári szuperhotel már wellness kategóriában bizonyított. Hatalmas fürdőkozmosza mellett az Onyx étterem is emlékezetes, úgy a méretét, mind az ételeit illetően. Egyszer, amikor ott reggeliztem, alig tudtam választani a zöldségek, gyümölcsök, halak, rántották, és persze pelyhek, péksütemények és aprósütemények közt. A svédasztalos reggelik mélypontja a híg kávé szokott lenni, itt azonban ugyanolyan finom, mint a kávézókban. A reggelihez pezsgőt is kínálnak, és ahogy láttam, nagy sikere volt a szomszéd asztalnál. Amíg ők poharaztak, én szinte mindenből szedtem egy kis kóstolót, különösen a lazacból, és reggeli után úgy éreztem, az életben többé nem leszek éhes.

A szálloda séfje Borda Attila, és az ő vacsorái hasonlóan változatosak."Talán itt a legnagyobb a választék, mindenből legalább ötféle van, és mindent azonnal utántöltenek. Egyes szállodákban sokat kell várni, mire egyáltalán észreveszik, hogy valami elfogyott, és a reggeli-, vagy vacsoraidő lejárta előtt negyed órával már nem töltik fel a tálakat. Itt nem nézik az órát" – mondja az egyik szerzőnk, aki szerint időnként az osztrák szállodaigazgató is feltűnik, hogy beszélgessen a vendégekkel. A Spirit a vega ízlésnek is megfelel minőségben és választékban, bár otthonosnak nem nevezhető.

A hotel teljes gasztrorészlegéhez tartozik még az Oxygen bár, ahol koktélozni lehet és a Luna bár is, ahol élőzene, bowling és biliárdasztal van."Téli reggelen pedig a télikert jellegű, csupa üvegfalú részben reggelizni, az erdőre nézve nagyon csodás" – tette hozzá egy kollégánk.

Hotel Azúr Premium, Siófok

Galéria: Top hotelek: gasztroC-Travel

 A négycsillagos Azúr komolyan veszi beköszönőszövegét, amelyben különleges, meghitt légkört ígér és azt, hogy a vendég itt nyugalmat talál. Ahogyan egy kollégánk tapasztalta, éttermükben, az Opusban a vacsorával akár két órát is el lehet tölteni. Ötfogásos a'la carte menüt kínálnak, és a szakácsok a látványkonyhában dolgoznak, egy üvegfal mögött. "Ezt a helyet ajánlom friss pároknak, akiknek még nem volt idejük alaposan megismerkedni, mert itt a vacsora alatt az egész gyerekkorukat elmesélhetik egymásnak." Az étterem vezetősége a vacsorát "általában több órán át tartó gasztronómiai utazásként" aposztrofálta, ezért a kisgyerekes családoknak inkább a büféasztalos vacsorát kínálják a Korinthos Étteremben. Ezenkívül egy borbárjuk van, a Petrus.

Az a'la carte menük hátránya többnyire az, hogy a speciális igényekre nem mindig tudnak reagálni. A vegetáriánus menü például nem annyira jó, mint a hivatalos menüsor. Az Azúrban is küzdöttek ezzel. A reggeli büféasztalos, és a klasszikus kínálat mellett jellemzően vannak házilag füstölt balatoni halak, és felkészültek a bio fogyasztókra is. A bio sarokban lekvárok, mézek, szendvicskrémek és zöldségek is vannak. A reggeli meleg ételei pedig étlapról választhatók.

Mesés Shiraz Wellness &Tréning Hotel, Egerszalók

Galéria: Top hotelek: gasztroC-Travel

 A négycsillagos, egerszalóki hotel egyszerre merít a török kultúrából, Marokkóból és Dubaiból, és sikerült megvalósítaniuk a gasztronómiai esztrádműsort. Éttermükben a nemzetközi konyha kap kiemelt szerepet, és van külön észak-afrikai menü is. A római köményt nem félnek használni, a Shirazban minőségi a konyha és jók a szakácsok. Vega kollégánk a csicseriborsós és a marokkói finomságokat említette meg az étterem előnyei közt, illetve azt, hogy a svádasztalos vacsorák tematikusak.

A szálloda új étterme a Dubai kert, ahol van szökőkút, perzsa szőnyeg, marokkói mentatea, és kávékülönlegességeik közé tartozik a ginseng kávé. Nyaranta az utcafronton kialakított teraszra is ki lehet ülni, és szezonban megnyitják az Arab udvart is. A borválaszték jó és sokoldalú. A ház borától sem kell félni, az egri borvidék két hírességét kérték fel, hogy készítsék el. Gál Tibor az Egri Shiraz fantázianevű bort adta a hotelnek, a St. Andrea pincészet pedig egy pinot grist és egy vörös cuvée-t ajánlott fel. Egerben évek óta küzdenek azért, hogy a bikavér neve ne a szocialista idők savanyú vörösborait juttassa az emberek eszébe, ebben a hotelben is többféle, jó bikavér közül lehet választani.

Zara Boutique Hotel, Budapest

Galéria: Top hotelek: gasztroZara Boutique Hotel

 Ha néha a Dohány utca környékén járok, látom, hogy a hotel nyüzsög, és hallottam olyanokról, akik üzleti ebéd helyett az üzleti reggelit jobban szeretik, azt pedig csak valamelyik menő, belvárosi hotelben. A Zarában nagy büféreggeli-választék van 10.30-ig, hidegtálakkal, salátákkal, sajtokkal, lekvárokkal, mézekkel, vannak vega, gluténmentes és bio alapanyagaik is.

Az Araz étterem az egyetlen olyan szálloda a top ötös válogatásunkban, amely a menüjét a honlapján árakkal együtt közzétette. Ezekben a hetekben olyan, kreatív kompozícókat kínálnak, mint például hideg, mentás uborkaleves (790 Ft), grillezett kacsamáj diós, almás rétessel (2790 Ft), gyömbéres, kacsaragus pappardelle pirított rizstésztával (2590 Ft), vagy báránygerinc parajos pitén, rozmaringmártással (3590 Ft).

"Amikor tanfolyamra jartam oda, lehetett ott ebédelni. A két és három fogásos menüt szabadon variálhattuk, elég olcsón. A két fogás 1290 forintba, a három fogás 1490 forintba került. Az adagok nem túl nagyok, viszont a csoport női tagjai eltelítődtek a két fogástól is. Volt, hogy a férfiak viszont két adag desszertet kértek" – emlékezett vissza egy kolléga, aki szerint ha hagyományos ételt választunk, akkor is számíthatunk arra, hogy különlegesen készítik el. Például a túróscsusza, a paradicsomleves, vagy a lasagne az Arazban nem olyan, mint amilyennek hagyományosan ismerjük.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek