» Közel

Magyarország legszuperebb félkész hotelében laktunk Pécsett

| | 4 komment
Egy remek pécsi hétvége receptje: szállás egy dögös hotelben, városnézés ingyen. Pécs útikalauz, első rész.

Rendszeresen adunk hírt itt a Travelón pécsi programokról, a Zsolnay látványmanufaktúra megnyitásáról és egyebekről: az új beruházások nagy részét viszont szégyenszemre csak hallomásból – vagy mint kiderült, még úgy se – ismertük. Ezen felbuzdulva összepakoltunk, vonatra szálltunk a Déliben, és pár óra zötykölődés után Pécsen találtuk magunkat, hogy egy hétvége alatt bepótoljuk a lemaradásainkat.

Az egyik legjobb hazai hotel, ahol eddig megszálltunk

Első utunk a fő sétálóutca, a Király utca Búza tér felőli végéhez vezetett, itt volt ugyanis a szállásunk a 2010 májusában megnyitott Corso Hotelben. Később kiderült, hogy szerencsénk volt hogy ebből az irányból érkeztünk a Koller utca 8. alá, mert míg felénk a legszebb arcát – a klassz, modern homlokzatát – mutatta a hotel épülete, addig a túloldalon szürke betonrengeteg fogadott volna. A tervek szerint itt már egy hatalmas wellness központnak kéne feltennie a koronát az így is remek hotelre, de sajnos különböző okokból ez egyelőre – egyes itt dolgozók szerint örökre – várat magára.

A recepción nagyon kedves személyzet fogadott – egyébként ez mondható el a szálloda összes alkalmazottjáról – pikk-pakk kézhez kaptuk a szobánkat nyitó kártyát, és ezer forint letét ellenében az ingyenes Irány Pécs! kártyánkat is, amivel sok pécsi látnivalót ingyenesen, vagy jelentős kedvezménnyel lehet megnézni. A kártya ingyen jár mindazoknak, akik legalább egy éjszakát eltöltenek a szerződött hotelek egyikében – érdemes tehát erről tájékozódni, tényleg nagy kedvezményeket lehet kapni, és cserébe nem kell érte tennünk semmit, csak a recepción elkérni a kártyát.

Óriási szoba klassz berendezéssel, kicsit törött csappal

No de vissza a Corso Hotelhez: mi egy első emeleti, classic szobát kaptunk, és be kell hogy valljam: rég örültem ennyire szállodai szobának. Nagy alapterületű, ízléses, modern berendezésű lakótér fogadott, tágas fürdővel. Már az ágy fölött végigfutó virágminta, az igényes bútorok és a szép fürdőszoba is elég lett volna a boldogságomhoz. De aztán megláttam a ruhainast, ahová még az ékszereimet is le tudtam pakolni anélkül, hogy elkallódtak volna, az ágyból kapcsolgatható hangulatvilágítást, az íróasztalnál kialakított munkaállomást megfelelő mennyiségű, mégis diszkréten eldugott konnektorokkal... No meg a fürdőkádnál a falba mélyesztett nagy teret, ahová végre könnyedén be tudtam tenni minden szükséges piperecuccomat, úgyhogy teljesen levett a hotel lábamról. Ezek mind-mind olyan kis apróságok, amiket nem is feltétlen vár el az ember egy négycsillagos szállodától, de így hogy vannak, egyenesen szuperré teszik az ottlétet.

Hogy a negatívumokról is szóljunk: a zuhanyzóból folyó jéghideg víz felmelegedésére hosszú-hosszú percekig kellett várni – tanulság: ha többen utaznak, ne menjenek elsőként fürödni. Illetve a mosdókagyló dizájnos csaptelepe mellett csúnyán végig volt repedve a burkolat – ez valószínűleg kivitelezési hiba lehet, vendég legyen a talpán, aki így hazavágja a mosdót. Ha viszont tényleg a kivitelezők a ludasok, miért vették át anno így a szobát, és használják immáron két éve? Persze az is lehet, hogy az előttünk itt lakó vendég szkanderezett egyet a csapteleppel és ő nyert – bár rejtély, hogy akkor meg miért adták ki pont ezt a szobát.

Lecsó és császármorzsa reggelire

No de ettől a szőrözéstől eltekintve tényleg oda meg vissza voltunk a berendezéstől és az egész hely hangulatától. Hasonlóan jó benyomásaink voltak az étteremmel kapcsolatban is. A félpanziós ellátást úgy oldották meg, hogy reggelire svédasztalról válogathattunk – a kínálat változatos és ízletes volt, hideg ételektől kezdve a rántottán és lecsón át a tejberizsig, vagy éppen a császármorzsáig. Vacsorára kétfajta menüből választhattunk, ami egy levest, egy főételt és egy desszertet tartalmazott.

Minden nagyon finom volt, és ügyesen egyensúlyoztak a trendi és a hagyományos ételek között, mind ízben, mind a tálalás formájában, és az adagok mennyiségében is. Igen, ez azt jelenti, hogy bár nem rakták púpozva tele a tányérunkat, amit rajta találtunk, szép volt, és a három fogás végére jól tele is lettünk vele. Napközben két fogásos menüt 890, három fogásost pedig 990 forintért kínálnak a betérő vendégeknek – így aki nem itt száll meg, de jó áron akar nagyon finomakat enni, annak is ajánlom a Corso éttermét, a Bistro48-at.

Miután elhelyezkedtünk, kiörömködtük magunkat, hogy mennyire szuper a szállásunk, jót ettünk és fröccsöztünk, nekivágtunk a város felfedezésének. Megnéztük a Csontváry múzeumot, a Székesegyházat, az UNESCO Világörökség részét képező ókeresztény sírkamrák érdekesen kialakított látogatóközpontját. De persze a Tudásközpontot, a Kodály Konferencia és Koncertközpontot, és a Zsolnay-negyedet sem hagytuk ki. Sőt, még a Tettye városrészbe is elkirándultunk, hogy a mésztufa-barlangban lakó sárkánnyal haverkodjunk egyet, és hogy végül a Havi-hegyen sörözve, lábunk alatt Péccsel zárjuk a remek hétvégét. Kíváncsi a részletekre? A következő részben mindenről beszámolunk.

Mennyiért szállhat meg a Corso Hotelben?

Két fő két éjszakát 59 900 forintért tölthet el ebben a hotelben. Ebben az árban a szoba korai elfoglalása és kései elhagyása, félpanziós ellátás, egy alkalommal kétfogásos grillvacsora a ház borával leöblítve, három tételes borkóstoló a Havi-hegy lábánál található Tüke Borházban, egyórás kisvonatos városnézés és persze az Irány Pécs! kártya is benne van.

Ha lemondana az extrákról, és inkább csak reggelit kérne, három éjszakát is eltölthet kettesben szintén 59 900 forintért itt. Ez a csomag a szoba korai elfoglalását, kései elhagyását, bőséges büféreggelit, üdvözlő limonádét és Irány Pécs! kártyát tartalmaz.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, és többé nem marad le friss híreinkről! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Hozzászólások

  • 2012.07.26 10:32:14Dontom

    59.000 forint két nap szállásért Pécsen? Mi vadonatúj minihotelben szoktunk lakni a belvárosban, garázzsal napi 9.000 ft/ 2 főnek, minden nap étteremben ettünk, még Harkányba is eljutottunk, de így sem volt 40.000 be az egész :)

  • 2012.07.26 11:09:54SomethingWild

    Nem vagyok fillérezős típus, de ezt én is drágállom. ilyen árakhoz Pécsett kevés a látnivaló - tapasztalatom alapján ennyiből egy budapesti hétvége is kijön.

  • 2012.07.26 13:15:40gabigyerek

    59.000 Ft-ért irány két hét Görögország. Vagy akkor legyen csak egy hét, de akkor Dél-Horvátország. Idióták. Csodálkozik mindenki, hogy miért akar külföldre menni a legtöbb magyar, ahelyett, hogy itthon költené el a pénzét. Csak azért, mert nem fogok kifizetni egy hétre 100-150.000 Ft-ot egy lehúzós siófoki szállodában a lehúzós strandjával együtt, ahol este a korzón megkéselnek a cigányok azért...

  • 2012.07.26 22:45:36Thomas77

    Ez bizony elég drága, de ha látnátok az hotel környezetét meg sem szállnátok itt. Közvetlen a 6-os főút mellett, szinte építési területen van a hotel.

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Nyaralj Bobóval!
 
Tartalmas családi kikapcsolódás minden korosztálynak – Akció: júniusban 1 éjszaka ajándék!

rallymax élménybeszámolót írt
Országos kéktúra 19. nap
2 napja
Laczko új galériát hozott létre
Szent István Bazilika fenn és lenn
7 napja

Blogok

SzőkeKékSzemű A Skansen Stockholmban

A svéd szabadtéri néprajzi múzeumot 1891-ben alapították, és körülbelül 150 épület van itt.

Mástészta Katalán a világ legjobb étterme

A három testvér a katalán ízeket, és a kortárs gasztronómiai eljárásokat ötvözi egyedien.

Vízparti Svájci bormúzeum a levegőben?

A tervezett múzeum építészeti sajátosságaiban is beleillene a szőlőtőkékkel szabdalt környezetbe.

Világutazó Az elveszett Paradicsom

Ha a Death Valley a halál völgye, akkor Yosemite csakis az elveszett paradicsom lehet.

SzK! Eltűnt a biciklis medve a Gerecséből

Rengetegen voltak a Gerecse 50-en, de nem éreztük. Az átlagéletkor 20 év volt.