» Közel

Johnny Cash dalaira reggelizhetünk a Centrálban

| | Nem érkezett még hozzászólás
A kávéház vezetősége szerint Budapesten a kávéházi kultúrával együtt kiveszett a vasárnapi kávézói reggeli hagyománya, ezért újra el szeretnék terjeszteni.

Hagyományteremtő céllal, reggeli zenés műsort tervez a Centrál Kávéház április 22-étől kezdve. A belvárosi kávéházban úgy tartják, hogy míg például az osztrák fővárosban megszokott, hogy a bécsiek kedvenc kávéházukban reggeliznek, addig Budapesten a kávéházi kultúrával együtt kiveszett a vasárnapi kávézói reggeli hagyománya. A kezdeményezés részben a magyaroknak szól, részben pedig a turistáknak.

Hajagos Andrea

A zenés reggeli sorozatban elsőként a Terasz zenekar lép fel, amelynek énekesnője Hajagos Andrea televíziós műsorvezető. A zenekar másik tagja, Décsi Attila gitáros. A csapat többek közt Johnny Cash, Tom Waits dalait játssza majd.

Kávéház, munkás étkezde, játékterem, kávéház

A kávéház 1887 óta létezik, és akkoriban valóban központi helyen áll  kulturális intézmények, szerkesztőségek és a nyomdák közelében, vagyis a budapesti szellemi élet központja lehetett. Belsőépítészeti kialakítását a historizáló eklektika jegyében tervezték meg, perzsaszőnyegeket, thonet székeket, öntöttvas lábakon álló márvány asztalokak, és néhány pálmafát is hozattak a kávéházba.

A mai Centrál

Egészen a második világháború végéig a kor legfontosabb íróinak, művészeinek, publicistáinak a törzshelye volt, majd 1949-ben, az államosítás évében bezárt a kávéház, és a helyén a metróépítő munkások étkezőjét, majd pedig az ELTE Eötvös Klubját nyitották meg. A 90-es években játékteremként üzement egy jó darabig, majd magánkézbe került, Dr. Somody Imre vásárolta meg, aki felújíttatta az eredeti állapotra törekedve, majd újranyitotta.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
10 napja
Andus élménybeszámolót írt
Negatív tapasztalat
18 napja
rallymax új galériát hozott létre
Egy vasútfotós kalandjai - Kétszer egy perc
32 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.