Bébileopárd Nyíregyházán, zsiráfborjú Budapesten

A növények evolúcióját megjelenítő parkkal, különleges madárbemutatóval, ásványkiállítással és újszülött állatokkal - köztük egy csöppnyi leopárddal - várja a látogatókat az idei szezonban a Nyíregyházi Állatpark. A fővárosi állatkertben pedig zsiráfbébi született.

Az ötszáz állatfaj több mint ötezer egyedét bemutató Nyíregyházi Állatparkban a téli hónapokban sem állt meg az élet, a tavasz első heteiben folyamatosan költöztetik be az új állatokat - mondta el az MTI-nek Gajdos László igazgató a szezonnyitó csütörtöki sajtótájékoztatón. 

Imoo, a négyhetes afrikai leopárd NyíregyházánFotó: Balázs Attila

A parkba hamarosan fehér tigrisek (Panthera tigris) érkeznek, a Dávid-szarvasok (Elaphurus davidianus) pedig már elfoglalták kifutóikat. Az Ócenáriumban és a Zöld Piramisban megtekinthető számos különleges vízi élőlény, köztük a csigás polip, a tűzhal vagy az országban egyedül csak Nyíregyházán látható skorpióhal. A látogatók az új jövevények mellett a jól megszokott attrakciókat is élvezhetik: a látványos fókashow mellett színre lépnek a gondozók által nevelt papagájok is. A színes tollazatú ara és jákó papagájok, kakaduk emberhez szokottak, és kiválóan utánozzák a hangokat; különleges "előadásaikra" és látványetetéseikre a remények szerint sokan lesznek kíváncsiak.

Májusban nyitja meg kapuit az evolúciós park, amely a növények szerepét vizsgálja a földtörténet különböző korszakaiban, ezzel párhuzamosan pedig egy állandó ásványkiállítás is létesül - közölte az állatpark igazgatója. Tájékoztatása szerint az állatóvodában a hüllők által lerakott tojások mesterséges kikeltetésének folyamata kísérhető figyelemmel.

Zsiráfborjú a Fővárosi Állat- és NövénykertbenFotó: Facebook / Facebook

Szólt arról is, hogy az utóbbi hónapokban jelentős állatszaporulatnak örülhettek a park szakemberei: négy tevecsikó, két mendez antilop borjú és zebracsikó egyaránt született, emellett a gyűrűsfarkú makik csapata is több kölyökkel bővült. Március közepén jött világra a legújabb afrikai leopárd (Panthera parduc) kölyök: a tizenhárom éves, 2007-ben Franciaországból érkezett Leona nevű nőstény három hónapnyi vemhesség után adott életet a születésekor mindössze négyszáz grammos utódjának.A jelenleg négy hetes, Imoo névre hallgató hím csütörtök délelőtt esett át élete első orvosi vizsgálatán, ezen megkapta a nagymacskáknak járó védőoltást. A 1,8 kilogrammos párduckölyök még tejjel táplálkozik, de három-négy hónapos korára már a húst is el fogja fogadni.

Az Imoo szuahéli nyelven sötétséget jelent: születésekor olyan nagyok voltak a testén lévő fekete foltok, hogy a gondozók azt hitték, a tavalyi vemhességhez hasonlóan ismét fekete színű kölyök született.

Eközben Budapesten

Ismét zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, így most két "apróság" is cseperedik a budapesti zsiráfoknál. Hat héttel az előző zsiráf megszületése után Ingrid, a csapat másik nősténye is világra hozott egy életerős utódot. Az újszülött nőstény zsiráf körülbelül 168 centiméteres fejbúbmagassággal született.


Az anyaállatnak ez az első borja, és ehhez mérten kissé zavarban is van. A gondozók így kénytelenek voltak letakarni azt az ablakot, amelyen keresztül az érdeklődők betekinthettek a "szülőszobába", mert máskülönben az anya nem szoptatná rendesen a kicsit. Amint a kicsi megerősödik, a nagyközönség is láthatja majd - közölte a városligeti intézmény csütörtökön az MTI-vel.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az elmúlt években olyan zsiráfállományt igyekezett kialakítani, amelyben három nőstény és egy hím alkotja a tenyészállományt. Ez lehetővé teszi, hogy rendszeresen, minden évben szülessenek zsiráfok. Ennek érdekében a már korábban itt élő, Santana nevű nőstény mellé 2004 őszén fiatal hímet szereztek be, 2008-ban pedig - a zsiráfok jelenlegi, a korábbinál nagyobb befogadóképességű férőhelyének elkészülte után - két fiatal nőstény is érkezett a prágai állatkertből.

Jonas és Santana frigyéből eddig két utód született, a fiatalabb, prágai születésű nőstények azonban csak a közelmúltban érték el az ivarérettséget. Az intézmény történetében eddig összesen 27 zsiráfborjú született, 1985-ben és 2002-ben pedig két-két zsiráf is napvilágot látott.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek