Kínai hajóroncsporcelánok Budapesten

Majd háromszáz évig feküdtek a hullámsírban azok az európai, muzulmán és délkelet-ázsiai vevőknek szánt porcelántárgyak, amelyek Budapesten mutatkoznak be egy különleges, víz alatti világot idéző kiállításon. Az április közepén nyíló tárlaton először láthatja a nagyközönség a dél-vietnami Ca Mau-foknál elsüllyedt hajó rakományát.

Sohasem érte el az egykori Batáviát az az egzotikus árukkal megrakott kínai kereskedőhajó, amely a fedélzeten kiütött tűz miatt süllyedt el 1725 és 1732 között a Dél-kínai-tengeren, a dél-vietnami Ca Maunál (ejtsd: kámau). Az elveszettnek hitt dzsunkát egy helyi halász találta meg 1998-ban, aki az első felhozott darabokat el is adta, áll a kiállítás szervezőinek közleményében.

Fotó: Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum

Hamarosan a hatóságok is tudomást szereztek az esetről és elkezdték a feltárást, valamint a leletmentést. A tengeri régészcsoport felszínre hozta a 130 ezer darabos rakományt, amiben a porcelánok és kerámiák mellett a legénység személyes tárgyait is megtalálták. A tudományos feldolgozást követően a leletek egy része a hanoi történeti múzeumba került, a többit pedig két árverésen értékesítette Vietnam.

Fotó: Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum

Zelik István szisztematikusan kezdte el összegyűjteni szerte a világban fellelhető, a Ca Maunál elsüllyedt hajóról származó tárgyakat. Így mára ő rendelkezik a legteljesebb és legnagyobb magánkollekcióval. A kínai dzsunka rakományának szinte valamennyi tárgytípusa megjelenik a gyűjteményében az ecsettartóktól, a kanalakon, ólommázas edényeken, füstölőkön, szeladonmázas tárgyakon át a bravúros technológiával gyártott, máz alatti kék festéssel készült vázákig és kis emberfigurákig.

Idén április közepétől egy kiállítás keretében a nagyközönség elé tárják a ritkaságokat, amelyek között olyan különlegességek láthatóak, mint a majom alakú kőedény korsó, korallokkal benőtt csészék, vagy a fedélzeti tűzben összeégett porcelánok. A Ca Mau – Egy hajótörés porcelánjai című kiállítás az áprilisi megnyitót követően június közepéig lesz látogatható a WestEnd City Centerben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek