Mínusz tizennégy fok, tök sötét, világító szempárok a kerítés túloldalán. A Travelo kiküldött tudósítója négyéves gyermekével együtt a Budakeszi Vadaspark éjjeli túráján járt, és nem bánta meg.

– Kapcsold már ki azt a zseblámpát! - már a kocsiban vagy hússzor rászóltam a gyerekre, annyira izgatott volt, hogy egész úton ki-be kapcsolgatta.

– De mi lesz? Minek kértük kölcsön ezt a lámpát? És hová megyünk?

– Azért kértük kölcsön, mert mind az öt otthoni elemlámpát tönkretetted, és nem volt működő. Hogy hová, megyünk, az továbbra is titok.

Így telt az út a Vadasparkig, ahogy az egy négyéves gyerekkel megszokott. Mínusz a lámpa. A sarkon gyanút fogott.

– Erre a Vadaspark van, de az ilyenkor zárva van. Anya azt mondja, hogy csak világosban van nyitva – kételkedett.

– Persze, rendesen világosban van csak nyitva, de ma egy különleges nap van, ma este is nyitva van, meg lehet nézni az állatokat sötétedés után is. - Nem tagadhattam tovább.

– De nem lesz hideg?

– De.

– És nem lesz sötét?

– De, sötét lesz.

– De van nálunk lámpa – jött a megvilágosodása.

– Igen.

A parkoló legalább száz autót kibír, így csak lézengett benne az a pár látogató, aki eljött, szám szerint tizenheten, összesen vagy öt-hat autóval. Izgatott gyerekek a fejlámpáikkal masíroztak, vágni lehetett a hideget, a telefonom szerint mínusz tizennégy. Recsegett a lábunk alatt a fagyott hó, de sok időnk nem maradt fázni, pár perc volt csak a gyülekezőig, és még el kellett sétálni a főbejáratig. Péter fiam a kezemet fogva, izgatottan lépdelt, gondosan ügyelt, hogy húsz centinél messzebb ne kerüljön tőlem. Gyönyörű, tiszta idő volt, az a fajta, amikor harapni lehet a levegőt. Szmogriadó, mi?

A bejáratnál névsorolvasás, mindenki eljött, aki időben bejelentkezett, mert csak úgy nem lehet jönni. Az idegenvezetőnk összevárta a népet, adott öt illedelmességi percet a későknek, és a nem bejelentkezőknek. Mivel ilyen nem volt, a bejárattal szemben elhelyezett információs táblánál tartott egy rövid eligazítást.

Először a nagyvadakat nézzük meg, aztán lejövünk az apróbbakhoz - mondta. Rövid séta után felértünk az állatokhoz, szarvas, medve, farkas, őz, miegyéb, ami ott látható, értelmes, informatív, néha belterjes információkkal, igen szórakoztató volt a vezetőnk. Megtudtuk például, hogy egyszer valaki kartondobozban hozott be egy állatot, és otthagyta az irodán. Csak úgy. Vagy hogy a farkasokat szét kellett ültetni, mert nem bírták egymást, és Rambó, a bölény hétszáz kiló. Az mondjuk annyi, mint egy Kispolszki.

A kisebbik barnamedve eléggé kíváncsi ugyan, mert a kevés állat közül ő volt egyik, aki odajött, de abban a pillanatban teljesen indokoltnak tartottam az áram alatt levő vezetéket, ami közöttünk, és a többszáz kilós állat között volt.

A kisebb állatok közé leérve kiderült, hogy itt este megy csak igazán a buli, az üregi nyúl, a nyest, a patkányok mind örültek az érkezésünknek. A madarak között arany pofa a holló, ez a kiállított példány például remekül megtanulta utánozni, hogy mondják a kisgyerekek az anyjuk nevét, amikor végre meglátják őt, a fekete madarat. Nem fogják kitalálni: Anya.

A belépő annyi, mint máskor (gyerek 600, felnőtt 1100 forint), a hozzáadott érték a túravezetés, az éjszaka. Minden fillérjét megéri. Ja, nem maradt le semmiről, mert ugyan a februári időpontok beteltek, de márciusra bőven van még hely.

A túra nagyjából másfél óra, és ez a mozgással és a sétával együtt pont elég, hogy ne fagyjunk kockára. A meleg ruha erősen javasolt, mi sícuccban voltunk, hótaposó bakancsban, aláöltözet, megfelelő rétegek egymáson, kesztyű, sál. Ezzel az összeállítással a gyerek keze a kijáratnál se volt hideg. Anya otthon egy kád meleg vízzel várt bennünket, az mondjuk jól esett.