» Közel

Tokaj-Hegyalja rákapcsol a turizmusra

| | 4 komment
Tokaj gasztronómai szempontból tiltott terület, de néhány jó étterem akad a vidéken. A borvidék királya Szepsy István, akinek ha jó a kedve, váratlan vendégeket is fogad. Kihagyhatatlan a borozás Disznőkő közelében, a kilátónál. Útikalauz a világ legjobb tíz borvidéke közé választott Hegyalja megismeréséhez.

2012-ben Tokaj-Hegyalja több ok miatt is nagyobb figyelmet kap. Az amerikai Wine Enthusiast borszaklap nemrég a világ tíz legjobb borturisztikai úticélja közé választotta a borvidéket, és ismertető cikkében nemcsak a borokra, hanem a táj hangulatára, és időszakos fesztiváljaira is kitért.

Tokaj-Hegyalja az idén próbál nagyobb fordulatra kapcsolni a turizmus fejlesztéséért. A borvidék ebben az évben ünnepli világörökségi címének a tíz éves évfordulóját, és ahogyan az a Tokaj-Hegyalja Programiroda terveiből kiderül, a térségben szeretnék lehetővé tenni annak feltételeit, hogy az idegenforgalom erősödhessen.

Kellenek új bicikliutak

Dr. Takács András programvezető kérdésünkre olyan feladatokat említett, mint hogy törekedni kell a szükséges infrastruktúra kialakítására, vagyis megfelelő minőségű úthálózatra van szükség, illetve a kerékpárútvonalak, és túraútvonalak kiépítésére. A turizmus fejlesztéséhez hozzátartozik az egységes, térségi marketing megtervezésére, amelyik nemzetközi szinten is bemutatja Tokaj-Hegyalját, népszerűsíti a tokaji borokat. A tervek szerint ha a térségi program sikeres lesz, annak kihatása lesz a borvidék tágabb környezetére is, azaz a Bodrogközre, a Szerencsi-dombságra, a Taktaközre, a Hernád-völgyre, valamint a Zempléni-hegység térségére is.

A jól hangzó elképzelések közt szerepek az is, hogy növelni kell a munkahelyek számát, hogy minél többen maradjanak a vidéken, és minél jobb körülmények közt tudjanak élni. Reméljük így lesz, most azonban a térség még nem egy kifejezett turistaparadicsom. Aki ismertelenül vág neki ennek a különleges borvidéknek, érheti néhány csalódás, belefuthat hamisított borokba, és bűnrossz éttermekbe is.

Borfajták Tokaj-Hegyalján

A borvidéken hagyományosan fehér szőlőből készítenek borokat, bár az utóbbi években néhány vörösbor is megjelent. A Dobogó pincészet például büszkén kóstoltatja pinot noirját. De maradjunk a leggyakoribb fehér fajtáknál: a vidék legelterjedtebb borszőlője a furmint, amelyik harmonikus ízű, és jól aszúsodik. A hárslevelű és a sárgamuskotály szintén gyakori fajta, ez utóbbiból desszertbort is készítenek. A különleges fajték közé tartozik a szamorodni, amelyre jellemző, hogy néhány éves tölgyfahordós ászkolás után kerül palackba, ahol is további egy évig érlelik, mielőtt forgalomba hoznák. A tokai borok királya kétségkívül az aszú. A  töppedő szőlőszemek botrytises, nemes rothadás során létrejött szemekből, gondos eljárással készítik. Az aszúbor minőségét a puttonyszámmal jelölik: minél több, annál értékesebb és annál édesebb ízű a bor. Ez a szám azt mutatja meg, hogy 25 kiló, töppedt aszúszemet tartalmazó puttonyból hányat kevernek egy-egy gönci hordó musthoz.

Jelentkezzünk be a borászatokhoz

Ahhoz, hogy megismerjük az értékes helyeket, Fűszeres Eszter gasztrobloggert kértem meg, hogy ossza meg velünk a saját kedvenceit. Ő ugyanis a borvidékhez tartozó Erdőbényéről származik, és a vidék legtöbb borászatát ismeri. Eszter legfontosabb tanácsa, hogy ha bortúrára megyünk, előre tervezzük meg, mely borászatokat szeretnénk meglátogatni, és jelentkezzünk be hozzájuk. Tokajba kevesen járnak kóstolni, ezért még a nagyobb pincészetek sem számítanak váratlan vendégekre.

Rátérve a jobb borászatokra, Eszter elsőként faluját, Erdőbényét ajánlotta, ahol minden évben, a nyár végefelé rendezik meg a Bor, mámor, Bénye fesztivált, illetve a Hetedhét pásztortüzek fesztivált. Ha fesztiválszezonon kívül is jó bort szeretnénk inni, Homonna Attilát érdemes útba ejteni, akit a kézműves borászok legjobbjai közt tartanak számon Eszter szerint.  “Teljesen egyedül, minden pénzügyi támogatás nélkül építette fel a birtokát.”

Ha Szepsynek jó kedve van, akkor fogad

“A másik izgalmas település Mád, ahol a hegyvidék legjobb területei találhatóak, de itt nyílt meg nemrég a Rákóczi kúria is, amiben most a Barta pince kapott helyet”. Ez utóbbi pincében havonta egyszer főzőtanfolyot tartanak, amelyet Fűszeres Eszter vezet.

“Ha Mádon jártok, és olyan szerencsétek van, hogy Szepsy Istvánnak jó kedve van, akkor fogad titeket. Ő nem tart nyilvános borkóstolókat, de gyakran fogad vendégeket csak úgy, az utcáról. A kóstolásért nem fogad el pénzt, és most őt tartják Hegyalja királyának”- osztotta meg tanácsát Eszter az Év Bortermelője díjjal 2001-ben kitüntetett borászra vonatkozóan, majd kiemelte a szintán mádi, és szintén ismert és díjnyertes Demeter Zoltán pincéjét is. “Fantasztikusak a borai, de ő sem mindig fogad vendégeket.”

Disznókő kihagyhatatlan

“Ahol viszont mindig fogadják a kóstolni vágyó vendéget, és nem kell előre bejelentkezni, az Disznókő. Nem is szabad kihagyni, az egyik legszebb birtok. Nyugodtan fel lehet sétálni a kilátóba, ott leülni és inni egy pohár bort. Utána érdemes beülni ebédelni a Sárga borházba, ahol mindig van szezonális étlap, jól főznek, és kedves a kiszolgálás.”

A tolcsvai pincék közül Fűszeres az Oremust említette még. “Elképesztően gyönyörű, hosszú pince, csodálatos édes borokkal. Persze a száraz boruk se kutya”.

A térség női borászai is figyelmet érdemelnek, és habár egyre többen vannak, Fűszeres most kettőt emelt ki a kedvenc kézműves pincéi közül.

A tokaji nők, mint turisztikai fegyvertény

A borász családból származó Prácser Hajnalka a tokaji Erzsébet pince egyik tulajdonosa, nagy szakértelemmel és kreativitással bír. A másik ajánlott borászat, a Tarcal határában található Bott pince. Bott Judit borászatához autóval nem lehet felmenni, de sok mindent kínál, ami a városi stressz ellenszere: csendet, tiszta levegőt, jó borokat, sőt piknikkosarat is.

Díjnyertes női borászok

2010-ben Berecz Stephanie kapta az Év Bortermelője díjat Tokaj-Hegyalján. A francia származású borász Bordeaux-ban végezte tanulmányait,  a kilencvenes évek közepe óta él Magyarországon, ahol elsőként a Disznókő pincészetnél dolgozott. Maximalista borász lévén saját vállakozásra vágyott, Férjével, Berecz Zsolttal együtt Tarcalon vásárolták meg az első szőlőterületüket, ahol tíz évvel ezelőtt megnyitották a Kikelet pincét.

A borvidék ismertségéért sokat tett Zwack Izabella is, aki Domokos Attilával együtt a Dobogó pincészetet vezeti. A 2011-es évük különösen sikeres volt, mivel 2006-os tokaji aszújuk megnyerte a Decanter World Wine Awards fődíját, emellett ugyanez az aszú és még a két korábbi évjárat csúcsbor minősítést kapott a Pannon Bormustrán.

Gasztronómiailag tiltott terület Tokaj

Ami az éttermi kínálatot illeti, jóval vegyesebb a mezőny, a környék nem hemzseg a jobbnál jobb vendéglőktől. “Gasztronómiai szempontból tiltott terület Tokaj, Sárospatak és Sátoraljaújhely is. Elég, ha annyit mondok, hogy a gyrost kifliben adják, ezersziget öntettel, és az éttermek is tragikusak” - mondta Fűszeres Eszter.

Szerencsére azonban nem az egész térséget nyelte el egy gasztronómiai fekete lyuk. “Nyáron nyílt két új hely is Hegyalján. Az egyik a mádi Gusteau, amelyik ételben elég erős, de csak a saját boraikat tartják, amit kicsit sajnálok. A másik pedig a megújult Andrássy kúria étterme Tarcalon, ahol állítólag egy Costesben tanult séf dolgozik. Még nem teszteltem, viszont a szálloda spa részlege elképesztően gyönyörű, engem a Gellértre emlékeztet, van benne jakuzzi, barlangfürdő, sokféle szaluna és élményzuhany is. Tállyán az Oroszlános borvendéglő is a jó étternek közé tartozik.

Fűszeres szerint a turisták a Tokaj és Bodrogkeresztúr között található, Lebuj nevű magyaros éttermet szokták szeretni, bár ott elég sok vegetát használnak. Aki nem erre a fajta, globalizált ízvilágra vágyik, annak érdemes tovább autóznia az encsi Anyukám mondta étteremig.  “Ott garantáltan a legjobb pizzát sütik. Hihetetlen helyen dolgoznak, valódi olasz alapanyagokkal. Azt viszont tudni kell, hogy vasárnap zárva vannak.”

Nyáron az igazi

Nyáron a legideálisabb a borvidékre utazni, mert olyankor él a leginkább a térség. “Tavasszal elkezdik a munkálatokat, ősszel pedig szüretelnek. Tokajra nem igazán jellemző, hogy turisták szüretelnének, mivel az aszúszüret nehéz és bonyolult, kézzel végzik és szakértelem kell hozzá, nem állhat be bárki. Télen pedig azért nem izgalmas oda utazni, mert alszik Hegyalja.”

Másnaposság ellen is kiváló: kirándulás a borvidéken

Akit nemcsak a töltekezés lehetősége érdekel a borvidéken, kirándulhat, hegyet mászhat, pecézhat. Daci beszámolója alapján bőven akad program. “Tokaj belvárosa adja magát, gyönyörű épületek, hangulatos pincék, az elmúlt századok anyagi és szellemi gazdaságáról pedig a más-más felekezethez tartozó templomok sokasága tanúskodik. Görög és római katolikus templom, zsidótemető. Vallástól függetlenül mindenki kötődött, és kötődik itt ma is a borhoz. Erről a legjobban a város és a környék történetét bemutató Tokaji Múzeumban lehet meggyőződni, a komoly borozás előtt érdemes ezzel is foglalkozni. A folyók jelenléte is rengeteg lehetőséget rejt, pecázás, evezés a Bodrog holtágain a tájvédelmi területen belül, vagy szimplán a strandolás.”

Fejfájás ellen pedig a követkető ötlettel állt elő: “Másnaposság levezetésére két alkalommal is kipróbáltuk, mind a kétszer bevált, innentől fogva nyugodt szívvel ajánlom a Nagy Kopasz megmászását. Mire felkaptatsz az 514 méter magas vulkáni szigethegyre a tengerszint felett 95 méterrel csobogó folyóktól, már újra kívánod a bort. A zömében andezitből álló hegy szoknyáján meg a jobbnál jobb szőlőbirtokokba lehet belefutni. Fent tévétorony, télvíz idején meg rövidke sípálya áll, de elég a szimpla panoráma is. Végtelen róna, itt-ott gyönyörűen látható morotva tavak az egykori Tisza holtágak nyomán, észak felé tekintve pedig a pazar hegyvidék.”

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.