Javaslatok Debrecen felfedezéséhez

Debrecen és környéke számtalan érdekes látnivalót, izgalmas élményt kínál, így felfedezésére mindenképpen több napot kell szánni. Az alábbi programjavaslat szerint mindenki saját igényeinek, idejének függvényében tervezheti meg debreceni tartózkodását. (x)

Nem látta Debrecent, ha nem járt a Református Nagytemplom tornyában, nem próbálta felemelni a Debreceni Református Kollégiumban a gerundiumot. Látnia kell a református vallás jelképévé vált líciumfát és a „kálvinista Róma" katolikus püspöki székhelyét is, a Szent Anna Székesegyházat!

Debrecen múltját és jelenét ugyan az utcákon, tereken sétálva is megismerheti, de teljes képet a Tímárház, a Déri Múzeum és a Modern és Kortárs Művészeti Központ kiállításának megismerésével kaphat csak. Mindeközben ne mulassza el megkóstolni a debreceni páros kolbászt sem! Azoknak, akik valami igazán eredetire vágynak, kihagyhatatlan a helyi nagypiac és a virágpiac.

Galéria: Javaslatok Debrecen felfedezéséhezForrás: Travelo

Ha már felfedezte a történelmi belvárost, bejárta a hangulatos tereket, elidőzött a teraszokon, akkor lazítson a Nagyerdőn! Kényeztesse magát az Aquaticum élményfürdőben, pihenjen a gyógyfürdőben. Sétáljon vagy kerekezzen a Nagyerdei parkban, a Nagyerdei Víztoronytól kiindulva. Élvezze nappal a „vízen járást", este a „mozizást" a Ködszínháznál! Csodálja meg a Debreceni Egyetem impozáns főépületét, majd szórakozzon a Nagyerdei Kultúrparkban és ismerkedjen játékosan a tudományokkal az Agóra Tudományos Élményközpontban.

Az este számos ínycsiklandó ízzel és számtalan feledhetetlen programmal koronázhatja meg a városlátogatást, legyen szó egy jóízű vacsoráról, egy hangulatos komolyzenei koncertről, vagy egy könnyed színházi előadásról a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon vagy a Csokonai Nemzeti Színházban.

Galéria: Javaslatok Debrecen felfedezéséhezForrás: Travelo

Ha viszont adrenalinszint-növelő programra vágyna, nézzen meg egy izgalmas futballmeccset a Nagyerdei Stadionban, vagy bulizzon az ország legnagyobb klubhelyiségében, a HALL-ban.

Ha készen áll megismerni az érintetlen természetet, akkor ne habozzon ellátogatni a Debrecentől 30 percnyi autóútra lévő Hortobágyra, ahol Közép-Európa legnagyobb egybefüggő füves pusztája található. Itt bárki pásztorbőrbe bújhat, kipróbálhatja a kézműves technikákat, de lehet vágtázó csikós vagy természetbúvár madármegfigyelő is. Sőt, akár szafarizhat is dzsippel. Kóstolja meg az igazi bográcsos ételeket a helyi étteremben, a Nagycsárdában, és engedje, hogy magával ragadja a népzene hangulata!

Debrecen további nevezetességeiről, programlehetőségeiről tájékozódjon a www.iranydebrecen.hu oldalon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek