"Álmaimat élem" - Idén nyáron Debrecenben

Bár a nyár még csak most, az iskolai nyári szünettel veszi hivatalosan kezdetét, mióta megérkeztek az első meleg napsugarak, legtöbbünk fejébe már befészkelte magát a nyári kikapcsolódás és pihenés gondolata. Ideje, hogy ne csak álmodozzon, hanem elkezdje élni az álmait!

Ha maximálisan ki szeretné használni a rendelkezésre álló szabadidőt, hosszú, fárasztó repülőutak és illetékek nélkül, érdemes olyan hazai úti célt választani, ahol minden élmény karnyújtásnyira van és a család minden tagja egyszerre tudja jól érezni magát. Pihenés, feltöltődés, élmény, szórakozás egy helyen, belföldön – ha ezeket a szavakat beütnénk egy keresőbe, a találatok között Debrecen biztosan az elsők között szerepelne, hiszen 2016 nyara a cívisvárosban minden korábbinál színesebb és tartalmasabb élményeket kínál.

Galéria: Abszolút DebrecenForrás: Travelo

 A Nagyerdő csodálatos természeti környezetében található Aquaticum Spa igazi vízi paradicsom, ahol rossz idő esetén is garantált a nyár és a pihentető kikapcsolódás. Míg a gyerekek az élményfürdő elemeit élvezik az óriáscsúszdáktól kezdve a sodrófolyosón át a vízichopperig, a család felnőtt tagjai nyugodtan lazíthatnak a termálfürdőben, a szaunavilág szeánszain vagy a wellness-sziget szolgáltatásai által. Az egész évben elérhető fürdő- és wellness szolgáltatásokat az Aquaticum Nyár sztárfellépői, mint az Irigy Hónaljmirigy, Gáspár Laci vagy Wolf Kati, nyereményjátékok, és kedvezményes csomagajánlatok teszik még felejthetetlenebbé. A vízi kalandokon túl a Nagyerdei Park hűsítő fái alatt számtalan további programlehetőség kínálkozik. A tanösvények játékos felfedezésekre csábítanak, ami után jól esik a Békás-tó partján kihelyezett napozó dekkeken megpihenni, energiát gyűjteni, mondjuk a Nagyerdei Víztorony kilátójának megmászásához vagy egy kellemes erdei túrához. Hogy még kényelmesebb legyen a barangolás kölcsönözzöm kerékpárt vagy elektromos riksát. Ide később is érdemes visszatérni, hiszen hangulatos étel- és italbár, péntek esténként koncertek, vasárnaponként családi piknik, esténként pedig fényjáték várja a vendégeket. A közeli Nagyerdei Kultúrpark állat- és növénykertjének különlegessége, hogy a látogatáshoz pingvinkíséretet is kaphatunk, míg a szomszédos vidámparkban az ország legrövidebb vasútján utazhatunk vagy felülhetünk a világ legkisebb óriáskerekére. Valódi felfedezéseket azonban az Agóra Tudományos Élményközpont játékos, interaktív élményelemeivel tehetünk.

Galéria: Abszolút DebrecenForrás: Travelo

 

A Nagyerdőn túl a Kerekerdő Élménypark izgalmas élmény- és mesevilágát is érdemes felkeresni, de izgalmas kaland lesz a család valamennyi tagja számára az idén 133-ik születésnapját ünneplő Zsuzsi Erdei Kisvasúttal tett utazás is, melynek végállomásánál, Hármashegyalján piknikezésre, túrázásra is van lehetőség. Egy pihentető napnál már csak a gondolatokat is feledtető esti program lehet még kikapcsolóbb. Debrecenben megannyi esti szórakozási lehetőség kínálkozik. A Nagyerdei Szabadtéri Színpadon egész nyáron népszerű színházi produkciók, könnyűzenei koncertek, kertmozis előadások, a Kerekestelepi Fesztiválon június 18-án a még mindig nagy népszerűségnek örvendő Bonnie Tyler várja a szórakozni, lazulni vágyókat. Esténként a Nagyerdei Stadion melletti országos szinten is egyedülálló Ködszínház Debrecent bemutató imázs-filmjei és lézer-animációi, június 24. és 26. között a Rózsa Utcafesztivál, június 25-én a Múzeumok Éjszakája, július 1-2-án pedig a belvárosi szórakozó-negyedben, a Simonffy utcán és a Hal közben, az Úri Muri Debrecen kínál izgalmas programokat. Ne feledkezzünk meg az „ország egyik legkomfortosabb" fesztiváljának nevezett Campus Fesztiválról sem, melyet idén is izgalmas aktualitások és változatosság jellemez majd július 20-24. között. A fesztiválon olyan nemzetközileg ismert sztárok koncertjein szórakozhatunk majd, mint a Clean Bandit, Jess Glynne, Netsky, a Camo&Krooked, a Therapy? és a Kensington.

Galéria: Abszolút DebrecenForrás: Travelo

 S ha már Debrecen, kihagyhatatlan program a 2016-ban 50-ik születésnapját ünneplő Debreceni Virágkarnevál. A közel egy hétig – augusztus 15-től 21-ig – tartó fesztiválra a hazai előadók mellett a világ számos pontjáról érkeznek majd művészeti csoportok, akik igazi karneváli hangulatot varázsolnak a cívisvárosba. Szintén 50-ik alkalommal rendezik idén július 8. és 10. között a Hortobágyi Lovasnapokat, mely Debrecentől alig félórányi autóútra kínál további természet közeli élményeket, izgalmas családi programokat.

Ha semmi másra nem vágyik, csak végigszurkolni a foci eb eseményeit, akkor se maradjon otthon, sőt, fokozza az élményt Debrecenben, ahol hangulatos bárokban, teraszokon szórakozhat és szurkolhat egyszerre kedvenc csapatának.

Szerezzen magának idén nyáron feledhetetlen élményeket! Élje meg álmait Debrecenben!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek