Szállás nélkül maradt magyarok Antalyában - becsődölt a Green Travel

Szállás nélkül maradt magyarok Antalyában - becsődölt a Green Travel

Fizetésképtelenséget jelentett vasárnap kora este a Green Holidays Kft., a társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el.

A családjával egy törökországi szállodában várakozó utas, Novák Zsuzsanna az MTI-nek elmondta, 10.20-kor landoltak Antalyában, de a reptéren senki nem várta őket, az utazási iroda a telefont se vette fel. Először még azt a tájékoztatást kapták, hogy sokan nem abba a szállodába kerülnek, amit lefoglaltak, majd azt mondták, akkor maradhatnak, ha egy napot kifizetnek, de később már az egész hét kifizetését kérték - mondta.

A Green Travel egykori weboldala már nem elérhető.

A Green Holiday honlapján vasárnap este azt közölte, hogy nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét, nem tudja teljesíteni az utazási szerződés szerinti kötelezettségeit. És mivel a társaság vagyoni biztosítékát az UNIQA Biztosító Zrt. szolgáltatja, így a szükséges intézkedéseket is a társaság helyett a biztosító teszi meg. A kárenyhítés módjáról a biztosító dönt. A társaság kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges intézkedésekről - a vagyoni biztosíték terhére - a kormányhivatal intézkedik a biztosítóval együttműködve. Az utasok igényeiket közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíthetik, amelyet az info@uniqa.hu címen jelenthetnek be.

A Green Holiday elődje a Green Travel volt, amelynek utazásszervezői engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) 2016 novemberében visszavonta. A Turizmusonline korábbi cikke szerint a tulajdonos akkor azt hangsúlyozta, hogy az utazási iroda nem ment csődbe, csak nem tudta igazolni a MKEH felé - a jogszabályok alapján az elmúlt három év legmagasabb - vagyoni biztosítékát, miután a 2016-os szezon nem alakult a várakozásoknak megfelelően. A Green Travelnak 1 milliárd 650 millió forint vagyoni biztosítékot kellett volna igazolnia. Ezért úgy döntöttek, hogy a Green Travel helyett a kiutaztatást a 2011 óta létező Green Holidays Kft. viszi tovább.

FRISSEBB: Kiss Gábor ankarai magyar nagykövet az M1 aktuális csatornán hétfő reggeli műsorában arról beszélt, hogy sikerült mindenkinek szállást találni Antalyában. A mintegy 180 emberből álló magyar csoportot két szállodában sikerült elhelyezni. Köztük vannak, akik ma reggel már elhagyták a szállodát és útban vannak a repülőtérre, hogy hazamenjenek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek