Megváltozhat a Big Ben hangja a felújítás után

Megváltozhat a Big Ben hangja a felújítás után.

Megváltozhat a londoni Big Ben harangjátékának hangzása az óratorony felújítása után – írja az MTI.

A Big Ben januári hóesésbenFotó: Han Yan Xinhua / eyevine / Northfoto

 Az óratornyot és 158 éves óraszerkezetét 2017 februárjától három éven újítják fel. Brit kutatók, akik a közelmúltban lézer vibrációs leképezést végeztek, hogy kiderítsék, hogyan hozza létre a tizenhárom és fél tonnás harang jellegzetes hangját, attól tartanak: ettől megváltozik majd a Big Ben hangzása.

Szerintük ugyanis a korom és a szennyeződések eltávolítása, a harangon lévő repedés kijavítása, valamint a toronyszerkezet renoválása is azzal járhat, hogy a harangjáték hangzása megváltozik.

A Big Bent soha nem hangolták fel, ezért a restaurátorok célja, hogy a jövőben is olyan hangzást adjon, ahogy azt annak idején tervezői akarták. Amikor a harangot a toronyba illesztették, a harangnyelv túlságosan nagy volt, és megrepesztette a harang testét, ezért van sajátosan hamis hangja a Big Bennek. 1859 óta, mióta a helyére került, soha nem volt tiszta a harangjáték.

„Ha bármit változtatunk a harangon, az megváltoztatja a hangot. Például a repedés hatással van arra, ahogyan rezdül. Emiatt hamis a hangja, ellentétben például a Szent Pál székesegyház harangjával" – nyilatkozták a kutatók.

A brit parlament alsóházának szóvivője a felvetésekkel kapcsolatban közölte, hogy nem tervezik a harang repedésének kijavítását, mivel az adja a Big Ben jellegzetes hangját.

150 éve alatt harmadszor fog elnémulni Londonban az óratorony, az 1976-os felújításnál kilenc hónapig, a 2007-esnél hat hétig nem hallották a hangját.

A mostani felújítás kiterjed az óraszerkezetre, a torony falazatára és a tetőre, a haranglábra és a tartószerkezetre is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek