Sztrájkolnak a takarítók, az utasok szemétben gázolnak a barcelonai reptéren

Napok óta sztrájkolnak a takarítók a barcelonai El Prat repülőtéren, a spanyol média kaotikus állapotokról ír.

A közzétett felvételek szerint a teljesen megtelt reptéri kukákból ömlik ki a szemét, és halmokban áll a hulladék: műanyagpalackok, üdítős dobozok, zacskók, újságok. A várótermek padlóját papírszemét borítja - írja az MTI. A takarítók négy napja léptek sztrájkba mivel munkáltatójuk, a Valoriza nevű takarítócég átszervezésekre készül.

A munkabeszüntetést meghirdető Munkásbizottságok (CCOO), és a Spanyol Munkások Általános Szövetsége (UGT) nevű szakszervezetek szerint 20 százalékos költségcsökkentést tervez végrehajtani a vállalat, a munkavállalókat az eddigi nyolc helyett hét órában foglalkoztatná, és csökkentené az eddigi évi 24 nap szabadságukat is. A munkaidő csökkentése azt jelenti, hogy ugyanazt a munkamennyiséget kevesebb idő alatt kellene elvégezni - érveltek a szakszervezetek.

A Valoriza cég tavaly decemberben kötött szerződést a repülőteret üzemeltető Aena vállalattal, amelyben három évre 34,9 millió euróért vállalta a légikikötő takarítását. A La Vanguardia című napilap szerint a szakszervezetek már korábban jelezték, hogy az ár alacsonyabb a reálisnál, és problémák várhatók. Az újság úgy tudja, a sztrájk csaknem 100 százalékos támogatottságú, 350 munkavállaló vesz benne részt. Az előre meghirdetett tiltakozó akció utolsó napja péntek, a szakszervezetek azonban újabb sztrájkot helyeztek kilátásba december 22-23. között, ha nem sikerül megállapodniuk a munkáltatóval.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek