50 éve lezuhant repülőgép roncsait találták meg

Több mint ötven évvel eltűnése után kerültek elő egy repülőgép roncsai Argentínában - jelentette csütörtökön a DyN argentin hírügynökség.

 

A Piper Apache típusú kisgép 1964. október 19-én zuhant le a Colhue Huapi tónál, írja az MTI. A fedélzetén a pilótán kívül a Pan American Argentina Oil Company vezető mérnöke, Miguel Sanchez Navarro és két kollégája utazott.

A roncsok felkutatására két mentőakció is indult. Az első a gép eltűnésekor, a másik pedig 1980-ban, de egyik alkalommal sem találtak semmit.

A repülő maradványai most azért kerültek elő, mert egy helyi lakos észrevette, hogy a szárny vége kiáll a földből.

A roncs kiszabadítására érkező mentőcsapat elmondta, hogy az évek során a tó egy része elpárolgott, csökkent a vízszint, ezért került a felszínre a gép. A roncsban mind a négy áldozat maradványait megtalálták.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek