Részeg vőlegény miatt hajtott végre kényszerleszállást a Ryanair-gép

Megszakította útját a német fővárosban a Ryanair légitársaság egy Londonból Pozsonyba tartó járata, hogy a személyzet leparancsolhassa a fedélzetről egy legénybúcsú ittasan randalírozó résztvevőit, köztük a vőlegényt.

A légitársaság közleménye szerint a 12 tagú brit társaságból hatan már a fedélzetre érve berúgtak, és amikor a személyzet megtagadta tőlük alkohol felszolgálását, agresszívvá váltak és "veszélyeztették a repülés biztonságát", írja az MTI. A szlovák fővárosba tartó járat ezért pénteken késő este megszakította útját Berlinben, ahol rendőrök várták a részeg fiatalokat a repülőtéren.

A 25-28 éves southamptoni férfiak egy legénybúcsúra utaztak volna Pozsonyba. Repülésbiztonságot veszélyeztető viselkedésük miatt 25 ezer eurós bírság fenyegeti őket, ezen kívül a légitársaság perelheti őket a kényszerleszállással járó többletköltség megtérítéséért.

Nemrég egy patkány miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania a kínai Loong Air fapados légitársaságnak, mivel a rágcsáló szaladgálásával riadalmat keltett az utastérben és a pilótafülkében egyaránt. A potyautast a GJ8823-as Hangcsou város és a Jünnan tartományi Hszisuangbanna között közlekedő járaton fedezték fel.

Ennél is extrémebb eset történt 2015. októberében, amikor a Singapore Airlines egyik teherszállító járatának bárányok által termelt metángáz miatt kellett megszakítani az útját Indonéziában. A repülőgépen 2100 bárányt szállítottak még október végén Sydneyből Kuala Lumpurba, amikor bekapcsolt a tűzjelző rendszer.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek