Egy kiló kokainnal a gyomrában balhézott a dublini gép utasa

Meghalt egy Portugália és Írország között közlekedő repülőjárat egyik brazil utasa, akinek a gyomrában később közel egy kilogramm kokaint találtak.

A The Irish Times című ír napilap kedden a boncolás eredményeire hivatkozva azt jelentette, hogy a 24 éves férfi gyomrában 80 kis zacskóban összesen 800 grammnyi kokainra bukkantak, számolt be az MTI. A brazil média közlése szerint a kábítószer értéke 54 ezer euró (közel 17 millió forint).

Az eset még vasárnap történt az Aer Lingus ír légitársaság egyik Lisszabonból Dublinba tartó járatán. A férfi szemtanúk szerint egyszer csak rángatózni kezdett, majd agresszívan viselkedett. Erre többen a gép hátsó részébe vezették, majd próbálták nyugtatni és lefogni a fiatalembert, aki válaszul megharapta egyik utastársa kezét. A brazil férfi ezután elvesztette eszméletét, és bár egy orvos és egy nővér próbálta újraéleszteni, nem sikerült.

A történtek után a repülőgép a menetrendtől eltérve "orvosi vészhelyzetre" hivatkozva az írországi Corkban szállt le, ahol a fiatalembert halottnak nyilvánították, és a boncoláskor találták meg a gyomrában a kábítószert.

A leszállás után a rendőrség őrizetbe vett az utasok közül egy 44 éves portugál nőt kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt, miután a poggyászában két kilogramm amfetamint találtak. Azt egyelőre nem tudni, hogy a két eset között van-e összefüggés. A rendőrség a történtekkel kapcsolatban kihallgatta a gép közel 170 utasát, akiket a személyzet tagjaival együtt végül busszal szállítottak tovább Dublinba.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek