Lavina a francia Alpokban: hét hegymászó vesztette életét

Hét alpinista, négy német és három cseh állampolgár életét vesztette, amikor egy lavina leomlott az Écrins-hegységben, a francia Alpokban.

Pierre Besnard megyei prefektus először azt mondta, hogy öten meghaltak, ketten pedig eltűntek. A két eltűnt holttestét kora délután megtalálták a magashegyi mentők, ezzel hétre emelkedettek az áldozatok száma - számolt be az I-télé hírtelevízióra hivatkozva az MTI.. Egy nyolcadik hegymászó, egy német nő combcsont-sérüléssel túlélte a balesetet.

A lavina kedd délben az Écrins-hegységben, a 4015 méter magasságban található Dome de neige nevű csúcsnál, Pelvoux település körzetében sodorta magával a három kötélen elindult hegymászókat. A térség egyébként nem számít nehéz útvonalnak, kedvelt terepe az alpinistáknak.

A magashegyi mentők a keresést kora este befejezték, a holttesteket elszállították. Az áldozatok mindannyian 40 év körüliek.

A 3170 méter magasságban található Écrins-menedékhely gondnoka riasztotta a hatósásokat. A prefektus szerint az időjárási viszonyok előzetesen nem adtak okot különösebb aggodalomra. A hétvégén egy kicsit havazott az Alpokban, de az idő délelőtt viszonylag jó volt.

Idén eddig ez volt a legtöbb áldozatot követelő lavinabaleset Franciaországban. Január 24-én hat francia kiránduló vesztette életét szintén az Alpokban. Árpilis 1-én pedig két osztrák síelő és egy olasz állampolgár halt meg az Écrins-hegységben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek