Már nyílnak a virágok a szegedi liliomfákon

Már nyílnak a virágok a szegedi liliomfákon

Az enyhe időjárásnak köszönhetően a megszokottnál korábban nyílnak a virágok a város ékének, tavaszi büszkeségének nevezett rózsás liliomfákon a szegedi Széchenyi téren a városháza előtt.

 

A virágzó liliomfa (Fotó: Indafotó/Sándorház)Fotó: Indafotó

A hatalmas, húsos szirmú virágok még lombfakadás előtt – általában március végén, április elején – jelennek meg a fákon, és fagymentes időben tíz napig, két hétig láthatók. A szikrázó napsütésben járókelők tucatjai gyönyörködnek a dísznövényekben: vannak, akik csak nézik, szagolgatják a virágokat, és akadnak, akik telefonjukkal, fényképezőgépükkel készítenek képeket.

Juhász Miklós címzetes egyetemi tanár az MTI-nek elmondta, hogy a szegedi főtéren az 1930-as évektől pompázó fák a liliomfafélék (Magnoliaceae) családjába tartoznak, amely egyike a legősibb kétszikű zárvatermő családoknak. A család neve Pierre Magnol (1638-1715), dél-francia botanikus emlékét őrzi.

A Magnolia nemzetséghez tartozó ma élő fajok és azok fajtái Észak-Amerikából, illetve Kelet-Ázsiából származnak. Az ázsiai és az amerikai csoport tulajdonságaiban jelentősen eltér egymástól. Az Észak-Amerikában honos fajokra erőteljes növekedés, nagy termet, és a tavirózsákra emlékeztető virág jellemző. Képviselői a lombozat kifejlődése után hozzák virágaikat. Leveleik nagyok, 20-30 centiméteresek is lehetnek. A mi klímákon fagyérzékenységük és páraigényük miatt nem érzik jól magukat.

A Kelet-Ázsiából származó fajok gyengébb növekedésűek, viszont a fagyzugos, késő tavaszi fagyoknak kitett területektől eltekintve jól áttelelnek. Általában nagyobb cserje vagy kisebb fa méretűek, és jellemző rájuk a széles, terebélyes forma. A nemzetség ezen képviselői hazánkban üde talajú erdők alsóbb koronaszintjében élnek vadon. Általában lombfakadás előtt hozzák nagy színes virágaikat. Kertészeti változatai is elterjedtek, a Szeged főterén látható rózsás liliomfa is ezek közé tartozik.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek