Leállították a világ legnagyobb repterének építését

Erdőre épülne, ezért a török bíróság környezetvédelmi okokra hivatkozva leállította a legújabb isztambuli légikikötő építését, amely 2017-re a világ legnagyobb repülőtere lehet, és évenként akár 150 millió utast fogadhat.

A projektet az ankarai kormány még tavaly mutatta be: négy terminál épülettel, hat fel- és leszálló pályával építenék meg a világ legnagyobb repülőterét. Azonban az egyik helyi bíróság döntése miatt a gigantikus terv végrehajtása már most megakadt - írja a Keletport.hu.

Fairtás és áttelepítés

A környezetvédők tiltakoznak a projekt ellen, ezért a helyi igazságszolgáltatáshoz fordultak a panaszukkal. A bíróság elfogadta a zöldek beadványát és megtiltotta az eredeti tervek szerinti építési engedély kiadását. A környezetvédők szerint a repülőtér leendő területén összesen 2,5 millió fa található, amelyből az építő cég 657 ezret kivágna és 1,8 milliót áttelepítene.

Hagia Sophia IsztambulbanFotó: Monika Nutz / Europress / Getty

A bíróság vétója nem végleges, a tervek korrigálása után elindulhat a beruházás. Az építésre vonatkozó tender nyertesét tavaly májusban jelentették be, az első építési szakasz pedig 2017-ben kezdődhet. A tervek szerint még ugyanabban az évben el is indulhatnának az első járatok. A repülőtér üzemeltetésére már komoly ajánlatok is befutottak, a frankfurti Fraport egy török konzorciummal közösen 22,1 milliárd eurót ajánlott fel 25 évre Isztambulnak a légikikötő üzemeltetésére.

Isztambul a kapocs kelet és nyugat között

A bővítésre azért van szükség, mert Isztambul kinőtte a jelenlegi bázisrepülőterét, az Atatürköt, amely Európa egyik kapuja a Kelet felől érkezők és az arra utazók számára. Emellett jelentős forgalom hárul a második, Sabiha Gökcen repülőtérre is, ahol nagyrészt a charterjáratok és a fapados légitársaságok gépei landolnak.

A két repülőtér szinte a város két legtávolabbi végében található. A Turkish Airlines elmúlt tíz évben tapasztalt drasztikus növekedésének köszönhetően, Isztambul ma már az egyik legnagyobb átszállóközpont a régióban. Jelenleg az Atatürk repülőtér biztosítja a legjobb csatlakozást Kelet és Nyugat között, és akár 3 órával is rövidebb lehet egy-egy utazás, ha az utas Isztambult választja átszállása helyszínének és nem Dubajt, Frankfurtot, vagy éppen Münchent.

Kapcsolódó anyagok:

Mire elég hat óra Isztambulban?

Vízummentesen utazhatunk Törökországba

Isztambulban menő a bajusz, de az alkudozás nem

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek