Néma vacsorákat kínál egy New York-i étterem

Néma vacsorákat kínál egy étterem New Yorkban, ahol már a vendéglátóhelyeken is akkora a zaj, hogy különféle szabályokkal próbálják elejét venni a hangzavarnak.

 

Az Eat nevű hely Brooklynban egy hónapja szervez néma vacsorákat péntekenként vagy vasárnaponként. Az érdeklődés kezdettől fogva nagy, a vendégeknek napokkal előbb jelezniük kell, ha asztalt akarnak kapni a felkapott Greenpoint negyedben működő étteremben, amely igen kicsi: mindössze 25 vendéget tud fogadni.

"Szerettem volna megteremteni annak lehetőségét, hogy az emberek minden figyelmet megkapva élvezhessék a fogásokat. A lármás helyeken ez rendszerint lehetetlen, főként egy olyan városban, mint New York" - mondta el az AFP francia hírügynökségnek Nicholas Nauman étteremfőnök.

Mivel beszélgetni tilos, az emberek csendben falatoznak és nézelődnek. A mobiltelefonokat ki kell kapcsolni, tehát a vendégek el vannak vágva a külvilágtól. Néhányan azonban nehezen tudják megőrizni komolyságukat, az éttermi élmény ugyanis annyira eltér a New York-i hangulattól. Megszólalni csak akkor lehet, ha a helyi biotermékekből készült négyfogásos vegetáriánus menü végén a desszert is elfogyott.

A 28 éves Nauman eleinte havonta egy néma vacsorát akart meghirdetni, a kezdeményezésnek azonban akkora sikere volt, hogy heti egy alkalom lett belőle. A vacsora ára 40 dollár, ami sokak szerint megfizethető ár egy kis csendért.

A New York-i vendéglátóhelyek olyannyira zajosak, hogy sokan már kerülik őket. Renée Fleming operaénekesnő egy ízben arról beszélt, hogy nem jár étterembe, hogy kímélje a hangját. A nagy zajban ugyanis az embereknek túl kell kiabálniuk egymást, ami ártalmas a hangszálakra - fogalmazott. "Hallottam, hogy a hangzavar bizonyíthatóan azt sugallja az embereknek, hogy olyan helyen vannak, ahol történik valami" - mondta a világhírű szoprán tavaly a dpa német hírügynökségnek. Hozzátette, ebből adódóan nem számít arra, hogy javulni fog a helyzet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek