A Budapest Airport reagál a reptéri taxishelyzetre

Szívrohamot kapott és meghalt a Főtaxi egyik sofőrje a Liszt Ferenc reptéren tegnap délután. Este a helyszínen lévő taxisok gyertyagyújtással emlékeztek kollégájukra, majd lassító sztrájkba kezdtek. A Budapest Airport közleményben reagál a helyzetre.

 

A férfi, aki már évtizedek óta dolgozott a repülőtér taxistenderét megnyerő társaságnál, éppen az alsó várakozó parkolóba állt be, amikor hirtelen rosszul lett, elvesztette uralmát az autó felett, és belehajtott egy másik kocsiba. A hatvan év körüli férfi a helyszínen meghalt. Közben elterjedt a hír- részben talán a tragédia okozta érzelmi feszültségben -, hogy a parkolóban várakozó taxisok lassító sztrájkba kezdtek. A tiltakozás állítólagos oka, hogy sokan veszélyben érzik a megélhetésüket a szeptemberben életbe lépő új egységes tarifa, illetve az azután a taxistársaságnak fizetendő "leadó" miatt- írja tegnap esti cikkében az Index.

A reptéren az éjjeli és a reggeli órákban nehezen lehetett taxit fogni. Az Index egyik olvasója jelezte, hogy több mint fél óra várakozás után, végül egy másik taxitársaság kocsijába szállt. A Budapest Airporttal szerződésben álló Főtaxi azóta teljesen levonult a repülőtérről.

A Budapest Airport ezt a közleményét adta ki ma délelőtt:

"A Budapest Airport vezetése megütközéssel észlelte, hogy ma reggeltől fennakadásokat lehet tapasztalni a taxis szolgáltatásban a 2. Terminálon. A Budapest Airport nem kíván beavatkozni sem szerződött szolgáltató partnere, sem más taxis társaságok belső ügyeibe. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a Budapest Airport nem változtatott egyéb módon a taxis szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződésen, mint ami a Főpolgármesteri Hivatal által hozott taxis rendelet 2013. szeptember 1. utáni változásaiból következik.

A Budapest Airport ugyanakkor elvárja, hogy szerződött partnerei a megállapodásnak megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtsák az utasoknak. Mindennél fontosabban tartjuk, hogy a budapesti repülőtér utasai az elvárható legmagasabb színvonalú, megbízható szolgáltatást kapják."

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek