A Kékes lábánál fekszik az év legjobb hotele

Ebben az évben is kiosztották a Superbrands díjakat, amely védjegyet ezúttal már a Hotel Residence Ózon Conference és Wellness Hotel is viselhet.

A Superbrands bizottságának értékelése az idei évben kiegészült a GfK Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett online márkaismertség és kedveltség kutatással.
Az elismerés irányt szab a fejlődésre törekvő piaci szereplők számára, és a hazai márkáknak példát mutat a sikeres márkaépítéshez. A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, a jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.

Fotó: Hotel Residence Ózon

Az idén kilencedik alkalommal összeült 21 tagú, független szakemberekből álló bizottság a Hotel Residence Ózont is kitüntette az elismerő, Superbrands 2013 címmel. A díj szakmai alapon emeli ki a legjobbakat, így a szállodának is egy pozitív visszajelzéssel szolgál.

A négycsillagos Hotel Residence Ózon Superior még 2010-ben nyitotta meg kapuit Mátraházán, a Kékes lábánál. A varázslatos környezetben elhelyezkedő szálloda hamar népszerű lett a turisták körében, hiszen az impozáns épület szinte minden szegletéből egyedülálló kékesi panoráma nyújt felejthetetlen élményt.
A hotel több rangos kitüntetéssel is büszkélkedhet: a korábbi Aranynap díj és Develor Aranycsillag díj mellett, 2012-ben a környezettudatos működés elismeréseként a Magyar Szállodaszövetség Zöld Szálloda címét is megkapta, idén pedig a rangos Superbrands 2013 díjjal bővültek az elismerések.

A Nemzetközi Superbrands Programról
Közel húsz évvel ezelőtt marketinggel és kommunikációval foglalkozó szaktekintélyek indították útjára a programot Nagy-Britanniában. A cél kettős volt: a kiemelkedő márkák reflektorfénybe állítása, valamint követendő példák felmutatása. A program az indulás óta (1995) a világ minden részén ismertté vált, ma már 5 földrész közel 90 országában jelent különleges minősítést a Superbrands cím. Valamennyi országban kiemelt szerep és felelősség hárul a zsűrire, ezért kizárólag magasan elismert szakemberek kerülhetnek be a bizottságba. A független grémium tagjai a feladatot társadalmi alapon végzik.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek