» Hírek

Biztonságban vannak az egyiptomi nyaralók

| | Nem érkezett még hozzászólás
Biztonságban vannak az Egyiptomban nyaraló magyar turisták, az üdülőhelyeken nyugalom van, az ellátásukkal nincs gond. A TUI-nál ugyanakkor hétfőig nem lehet kairói utakat foglalni.

Vasárnap szerte Egyiptomban több százezren - egyes hírek szerint több millióan - vonultak utcára, és követelték Mohamed Murszi elnök lemondását. Csaknem 800 ember sérült meg a vasárnapi tüntetéseken, 16-an pedig életüket vesztették. Csütörtökön már az államfői esküt is letette Adli Manszúr, aki ideiglenesen gyakorolja az államfői teendőket a héten megbuktatott Mohamed Murszi helyett. A hadsereg szerint ez a lépés békésen elvezethet az elnök- és a parlamenti választásokig- írja az index.hu tegnapi cikkében.

Az üdülőhelyeken azonban nyugalom van

Molnár Judit, a  Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a szervezetten utazók döntő többsége a Kairótól több száz kilométerre lévő Vörös-tenger melletti üdülőhelyeken nyaral, Hurghadaban és Sharm es-Shejken, ahová közvetlenül, charterjáratokkal viszik az utasokat. Az idegenvezetőkkel, a külföldi partnerirodák és a Külügyminisztérium munkatársaival folyamatos kapcsolatban vannak.

Fotó: Sanyi1 / Indafotó

A kirándulásokat a biztonság kedvéért átmenetileg felfüggesztették az irodák, ez azonban csak az utasok nagyon kicsi szegmensét érinti. A magyarok által kedvelt egyiptomi üdülőhelyen, Hurghadában élő magyarok arról számoltak be az MTI-nek, hogy a helyiek békésen ünnepelték csütörtökre virradóra Mohamed Murszi államfő elmozdítását, ugyanúgy kezdték a napot, mint más hétköznapokon.

A TUI-nál nem lehet egyiptomi utat foglalni

Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy a tárca egyelőre nem változtat az Egyiptommal kapcsolatos utazási ajánlásain, de a helyzet rendkívül gyorsan változhat az országban, ezért érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a konzuli szolgálat figyelmeztetéseit és a híradásokat.

Az MTI szerint a TUI (Touristik Union International) német utazásszervező cég csütörtökön hétfőig érvényben lévő ideiglenes foglalási tilalmat rendelt el a kairói utakra a bizonytalan egyiptomi belpolitikai helyzet miatt. Az ügyfelek addig ingyenesen törölhetik vagy módosíthatják a már lefoglalt utakat. Egyelőre csak elvétve törölnek utakat, és nagyobb változtatásokra sem volt eddig szükség az iroda szerint.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Ajándékozzon pihenést! Lepje meg szeretteit a Miskolctapolca Barlangfürdő**** különleges élményével!

Delawer élménybeszámolót írt
Egy élhető város
3 napja
Delawer új galériát hozott létre
Amszterdami séta
3 napja
Lilla79 élménybeszámolót írt
Az ezeregyéjszaka meséi Marokkóban
6 napja
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 30-31. nap
9 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.