» Hírek

Kutyaevő fesztivál ellen tiltakoznak

| | Nem érkezett még hozzászólás

Kezdetét vette a dél-kínai Yulinban a napéjegyenlőség ünnepe, ahol június 20-án éjjel ezrével érkeztek meg szűk ketreceikben a lakomaként szolgáló, napok óta élelem és víz nélkül tengődő kutyák – tájékoztat az MTI. Ezt a napot a magyarországi központú Julius-K9, mely amúgy kutyafelszereléseket gyárt, a "Társállatok Világnapjává" ("Stop Killing Dogs" day) nyilvánította.

Célul tűzte ki, hogy 2013-tól kezdve minden évben ezen a napon rendezvényekkel, akciókkal tiltakozzon a yulinihez hasonló fesztiválok ellen, ahol hagyományokra hivatkozva szándékos kínzások után pusztítják el az állatokat. Ezzel a világnappal szeretné felhívni a figyelmet a kínai és más, távol-keleti országok állatvédőinek elkeseredett szélmalomharcára. A Julius-K9 célja továbbá, hogy kapcsolatot, együttműködést keressen olyan állatvédő szervezetekkel, melyek közvetve vagy a helyszínen tudnak fellépni az állatkínzással egybekötött rendezvények ellen.

A yulini fesztivál elleni felháborodás megmutatta, hogy az állatok jogaiért harcoló szervezetek száma egyre növekszik Kínában is. A Boai Small Animal Protection Centre (Boai Kisállatvédő Központ) már demonstrál Yulinban a hónap eleje óta, hogy a helyi vezetés mondja le a rendezvényt. Reményt fűznek ahhoz, hogy nemzetközi segítséggel, figyelemfelkeltéssel legalábbis szigorodjanak Kínában az állattartás szabályai.

Kifejezetten a kutyák társállattá minősítése, haszonállati voltából való kiemelése viszont rövid távon lehetetlen, annak ellenére, hogy a hobbi-kutyatartók száma hihetetlen mértékben emelkedik. Maga az államvezetés is felismerte a kutya, mint társ jelentőségét, kiemelkedő képességeit, és a világ legnagyobb szolgálati kutyás egységét tartja fent - többek között reprezentációs céllal - döbbenetes méretű bemutatók számára, melyet a kínai média kiemelt hírként kezel. Érthető tehát, hogy a feszültség az ellenzők és pártolók között ilyen kutyaevő fesztiválok alkalmával évről évre nő, mert a kutyák általában a brutális bánásmód ellenére is ragaszkodóak, kedvesek az emberrel, hóhéraikkal.

A kínai kormány a helyi és nemzetközi online aktivisták nyomására felügyelőcsoportot hozott létre, melynek ellenőrzési joga van a yulini rendezvény felett. "Úgy gondolom ez a csapat enyhíteni fog a kegyetlenségen, de szinte kizárólag a felszínen" - mondta Du Yufeng, a Boai Kisállatvédő Központ alapítója.

Hozzátette, hogy az állatokat haláluk előtt nem sokkal jól elverik. "Minél többet kutakodunk, annál több szörnyűségre derül fény!" A kínai kormány azt nyilatkozta, hogy nem tudja beszüntetni a fesztivált. Arra hivatkoznak, hogy a helyiek által szervezett eseményeket nem szüntethetik be. A fesztivált akár 10.000 ember is meglátogathatja - írja a South China Morning Post. A kutyák legtöbbször éjszaka, konvojokban  érkeznek a városba, vagy 3-4 órakor hajnalban, hogy az állatvédő aktivisták kevésbé tudják követni  vagy feltartóztatni a kutyák számára gyalázatos körülményeket biztosító szállítójárműveket.

Európában jelentős különbségek vannak a kutyák tartására vonatkozó jogi szabályozásban. A kutyahús kereskedelmi forgalomba hozatala viszont mindenhol tilos, melynek nemcsak állatvédelmi, hanem egészségügyi okai is vannak.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.