Drágul a bécsi tömegközlekedés

Drágul a bécsi tömegközlekedés

2013. július 1-jétől drágább lesz a tömegközlekedés az osztrák fővárosban: egyes jegyfajtákért 5-10 százalékkal kell majd többet fizetni. Drágul a vonaljegy, amely 2 euró helyett 2 euró 10 centbe és a hetijegy, amely 15 euró helyett 15 euró 80 centbe kerül majd. Megszüntetik továbbá a szakaszjegyet, mivel alig-alig használták és rendszeresen vita volt az érvényessége körül az utasok és az ellenőrök között. Júliustól magasabb bírságra – 100 helyett 103 euróra – számíthatnak a jegy nélkül utazók is.

Bécsi villamosFotó: Johannes Zinner / Wiener Linien

 A változás elsősorban azokat érinti majd, akik csak alkalomszerűen használják a járatokat, mivel a rendkívül népszerű éves bérlet valamint a nyugdíjas- és tanulóbérlet egyelőre ugyanannyi marad. Ez azt jelenti, hogy az utasok több mint 60 százaléka számára nem változik semmi.

Az emeléssel évi 14 millió eurós többletbevételre számít a Bécsi Közlekedési Vállalat (Wiener Linien), amelynek tavaly 484 millió euró volt a bevétele. Ez 30 millió euróval több, mint 2011-ben. Az áremelés előtt vásárolt jegyek az év végéig érvényesek maradnak, utána pedig a különbözet megfizetése ellenében becserélhetők – írja közleményében a Compress, Bécs Város Képviseleti Irodája.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek