» Hírek

Majdnem 20 helyet javított Budapest

| | Nem érkezett még hozzászólás
Az európai fővárosok közül csak London bírt beférkőzni a harmadik helyre, az utazók legkedveltebb városait tartalmazó lista élén Hongkong, majd Szingapúr áll.

Az Euromonitor International nemzetközi piackutató cég a nemzetközi turistaérkezések alapján idén is összeállította a világ legkedveltebb városi úti céljainak 100-as listáját. Az első hat város közül öt távol-keleti: az európai fővárosok közül csak London bírt beférkőzni a harmadik helyre, a toplista élén Hongkong, majd Szingapúr áll, írja a Turizmus Online.

Az Euromonitor a teljes évre vonatkozó adatokkal dolgozik, így a most publikált rangsor a 2011-es eredményeket mutatja. Az elemző cég szerint a 2011-ben javulásnak indult gazdasági helyzet a turizmus eredményein is meglátszott, a korábbi listához képest a vendégérkezések száma 7 százalékkal nőtt világszerte. Az erős gazdasági helyzetnek és a régión belüli keresletnek köszönhetően jól teljesítettek az ázsiai - csendes ócániai térség nagyvárosai.

A 2011-es lista első helyén több mint 20 millió turistaérkezéssel Hongkong végzett, ami a korábbi évhez képest 10 százalékos növekedést mutat. Hongkongban továbbra is a vendégek jelentős részét a kínaiak adják, a hongkongi turisztikai hivatal által szervezett új, tematikus eseményeknek köszönhetően más ázsiai országokból is jelentős nővekedést könyvelhettek el. A Hongkongba érkező indonéz, dél-koreai, szingapúri, maláj és thai turisták számának növekedése is kétszámjegyű volt.

Szingapúr közel 20 milliós és London 15 milliós turistaérkezésével megtartotta az előző évben elért második és harmadik helyezését. Szingapúr turizmusát főként a 2011-ben tartott nagyrendezvények hajtották fel.

Sok város megtartotta korábbi pozícióját, néhányan, köztük Budapest is nagyot javított az egy évvel ezelőtt eredményén. Fővárosunk majdnem 20 helyet lépett előre a korábbi listához képest, idén a 25. helyet szereztük meg, a 2011-es több mint 4,3 millió vendégérkezés 8,3 százalékkal jobb, mint a 2010-es. 2010-ben a 43. helyet szerezte meg a top 100-ból fővárosunk 2,6 millió vendégérkezéssel.

Az Euromonitor International 2012-re még ennél is nagyobb javulást vár. Az elemzőcég szerint mivel az USA-ban és Európában továbbra is marad a gazdasági bizonytalanság, a legnagyobb növekedést az ázsiai - csendes óceáni térség, a Közel-Kelet és Latin-Amerika érheti el. Az enyhébb vízumszabályok pedig tovább javíthatják 2012-2016-ban a turisták áramlását.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Advent Németországban Ahol ízlelőbimbóinkat a karácsonyi sütemények, a forralt bor és a helyi specialitások kényeztetik.

Delawer élménybeszámolót írt
Egy élhető város
3 napja
Delawer új galériát hozott létre
Amszterdami séta
3 napja
Lilla79 élménybeszámolót írt
Az ezeregyéjszaka meséi Marokkóban
5 napja
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 30-31. nap
9 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.