"Tükörjégtúra" indul a gemenci erdőbe

A gemenci erdő téli élővilágával ismerkedhetnek a természetkedvelők szombaton a nagyrezéti erdőn át és a rezéti Holt-Duna mellett vezető úgynevezett tükörjégtúrán, amelyet a Gemenc Zrt. szervez.

A kirándulás délelőtt tíz órakor az erdőgazdaság túravezetőivel a pörbölyi ökoturisztikai központtól indul, a nyolc kilométeres táv megtétele után az erdei vasút Lassi állomásától fűtött kocsikkal jöhetnek vissza a résztvevők.

Az ártéri erdő télen jobban megfigyelhető, akár több száz méteres távolságra is be lehet látni, így a gímszarvasokat, vaddisznókat könnyebb észrevenni - mondta az MTI-nek Csiszár Angéla programszervező.

A Gemencben élő rétisasok már elkezdték a fészekrakást, nászrepülésüket végzik, több példányt is lehet látni. A rezéti Duna partján található szürkegémtelepen emellett megfigyelhető a gázlómadarak fészekrakása is - tette hozzá.

A Gemenc Zrt. még egy téli programot szervez: február 23-án a télterelő túrára várják az érdeklődőket.

A gemenci erdei vasúton január 12-től a téli-tavaszi menetrend szerint napi egy járat közlekedik Pörböly és Malomtelelő állomás között. A vasúton február második hétvégéjén, a mohácsi busójárás napján bővített menetrenddel járnak majd a vonatok.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek