» Hírek

Töretlen az osztrákok utazási kedve

| | Nem érkezett még hozzászólás

Az osztrákok idei utazási terveiről – a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével megvalósult – friss tanulmányt mutattak be Bécsben. A komoly szakmai- és sajtóérdeklődés mellett tartott tájékoztatón elhangzott, hogy az osztrákok utazási kedve 2013-ban töretlen, a lakosság 74 százaléka tervezi, hogy idén külföldön tölti szabadságát.

A válaszadók 64 százaléka már konkrét úti célt is választott magának, 5 százalékuk pedig Magyarországot jelölte meg mint „biztos idei úti cél.” Népességarányosan ez 300 ezer főnek felel meg, ami az MT Zrt. ausztriai képviseletének értékelése szerint, az elmúlt évek rekorderedményeinek megismétlődését, sőt akár túlszárnyalását is jelentheti az osztrák beutazóforgalmunkat illetően.

A felmérés résztvevőinek 76 százaléka a tavalyival megegyező, illetve annál több alkalommal tervezi, hogy idén utazni fog. Népszerűek az egyéni szervezésű utak, szervezett csomagtúrát a lakosság 21 százaléka a tervez foglalni. Az életkor előrehaladtával ugyanakkor egyre preferáltabb a szervezett utakon való részvétel. Az 50 év feletti utazók közül minden negyedik válaszadó gondolkodik ebben az utazási formában.

Az osztrákok 77 százaléka legalább akkora összeget tervez nyaralása során elkölteni, mint az elmúlt évben, ami a Statistik Austria szerint tavaly fejenként és utazásonként közel 900 euró volt. Az utazási motivációk közül a strandolást és fürdőzést a városlátogatás követi a népszerűségi sorrendben. A legtöbb esetben az internet, az útikalauzok, valamint az ismerősök, barátok ajánlása alapján történik meg az üdülési célpont kiválasztása. Érdekesség, hogy a közösségi média szerepe az utazási döntések meghozatalában egyelőre csekély mértékű az osztrákok körében.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
1 napja
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
1 napja
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
6 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.