Százmillió zarándokot várnak a Gangeszben való rituális fürdésre

Hozzávetőleg százmillió hindut várnak hétfőtől a Gangeszben való rituális fürdésre Uttar Prades indiai államba, Alláhábádba arra a vallási ünnepre, amelyet 12 évente rendeznek meg a szubkontinensen.

Az 55 napon át tartó Kumb Melá a világ legnépesebb vallási fesztiválja: szent emberek gázolnak ezrével a Gangesz vizébe, testük hamuval borított. A legtöbb résztvevő azonban a hindu vallás egyszerű, hétköznapi követője, ők India minden sarkából érkeznek a négy kijelölt fürdőhelyre, köztük Alláhábádba.

A megmártózás a szent folyóban hitük szerint megszabadítja őket bűneiktől. A rítus a lelki megtisztulás és üdvösség felé mutat utat.

A Kumbh Melá az ősi Indiába, a védikus korszakra vezethető vissza, akkor rendezték meg először a folyóünnepet. Eredete a hindu mitológiában az egyik népszerű teremtésmítoszban található meg, a Számudra manthán történetben, amelyet egyaránt említ a Bhágavata Purána, a Visnu Purána, a Mahábhárata és a Rámajána.

A szervezők úgy becsülik, hogy naponta kétmillió zarándok járul majd a folyópartra, számukra 35 ezer vécét és további 20 ezer utcai latrinát alakítottak ki. A biztonságra 12 ezer rendőr ügyel, az ő feladatuk lesz a tömegpánik megakadályozása is.

Alláhábád az ország középső-északi részén fekszik, ahol a Gangesz találkozik a másik két szent folyóval, a Jamunával és a Szaraszvátival.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek