Kolozsvárra költözhet a Félsziget fesztivál

Kolozsvárra költözhet a Félsziget fesztivál

Kolozsvárra költözhet 2013-ban az erdélyi Félsziget fesztivál, amelyet 2003 óta Marosvásárhely határában, a Maros parton szerveznek meg. A budapesti Sziget mintájára létrejött rendezvény évente több tízezer látogatót vonz, tavaly 79 ezren vettek részt a fesztiválon, amely a nemzetközi zenei élet élvonalába tartozó együtteseket és fellépőket vonultat fel.

Emil Boc kolozsvári polgármester már bejelentette, hogy a rendezvény 2013-tól Kolozsvárra költözik. Balázsi-Pál Előd, a fesztivál kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-nek elmondta, az elöljáró maga is pontosította későbbi nyilatkozataiban, egyelőre úgy tűnik, jók az esélyei, hogy a fesztivál a kincses városba költözzön, de végleges döntés még nem született.

A kommunikációs igazgató szerint már többször felmerült a szervezőkben a változtatás azért, hogy nőjön, és ne stagnáljon vagy csökkenjen a fesztivál látogatottsága. Ennek egyik lehetősége a költözés. Hozzátette: több helyszín is felmerült, az egyik valóban Kolozsvár, ahol már tárgyaltak a helyhatósággal. Balázsi-Pál Előd szerint egyedül a kolozsvári polgármesteri hivatallal folytattak alapos tárgyalást a fesztivál jövőjéről, így – mint mondta – valóban reális lehetősége van annak, hogy a rendezvényt Kolozsvárra költöztessék, de a végső döntést csak január második felében közlik. Az MTI kérdésére leszögezte: számukra világos, hogy a fesztiválnak Erdélyben kell maradnia, ezért nem jött szóba sem Bukarest, sem a Fekete-tenger partja vagy más, Erdélyen kívüli régió.

A lehetséges költözés okairól elmondta: úgy érzik, a kolozsvári önkormányzat számára fontos, hogy fejlődjön a város kulturális élete. Marosvásárhelyen hiányolták, hogy nem volt hosszútávú együttműködési partnerségük a helyi önkormányzattal, így úgy érezték, minden évben újra kellett tárgyalniuk az együttműködést. Rámutatott, azt is nehezményezték, hogy a város nem támogatta anyagilag a rendezvényt, miközben Erdélyben vannak már olyan fesztiválok, amelyek élvezik az önkormányzat hathatós segítségét. Balázsi-Pál Előd a nagyszebeni Artmaniát és a kolozsvári Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF) említette példaként.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek